Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1. szám - N. Horváth Béla: József Attila és a Szép Szó

68

Űj Dunatáj • 2006. március

én hiszek az eredendő bűnben és ezért vagyok híve a tudományos szocializmusnak. Mert kétféle bűn van. Az egyik fajta bűn csak azért bűn, mert büntetés jár érte az uralkodó földi hatalmak különös gondoskodása folytán.” (JAÖMIII. 184.) Az ilyen bűnök megszüntethetők - érvel József Attila, az emberiség történelméből hozva annak fejlődését igazoló példáit - mégpedig „a büntetlenség biztosításával, az intézményes szabadsággal”. A másik bűn, az eredendő bűn is sajátos történelmi összefüggésben értelmeződik okfejtésében. A verseiben - különösen a kései Isten-versekben - megfogalmazódó szorongás az el nem követett bűnökért, a bűntelen bűnösség tudata, a transzcendens bűn, tehát mindaz a teremtett komplexus-világ, amelynek gerjesztő erői között nem elsősorban a sokat kárhoztatott freudizmust kell keresni, hanem a modernségből táplálkozó „transzcendens moralitást” (Beney Zs., 1999. 103.), most elveszti moralizáló mivoltát, s társadalmasodik. József Attila nem biblikus értelemben használja az eredendő bűn fogalmát, hanem saját sorsából is kiindulva általánosítva a szeretet elleni bűnné transzformálja („Bűn az ellen, akit szeretünk.”). Ezt a biblikus és analitikus tartalmától jórészt megfosztott bűn-fogalmat vezeti le aztán az osztálytársadalmak történetéből, mondván: „A diktatúrában, az osztályelnyomásban és idegen munkaerő kizsákmányolásán alapuló társadalmakban a megnem-bocsátás bűnében szenved az emberiség.” Ez a kissé erőszakoknak tűnő, marxizáló, szociologizáló okfejtés letisztul a szöveg második részében, s a gondolatok karakterisztikusabb formát öltenek.

A vita fő kérdése a rend eszméje és valósága. József Attila az „örök eszményből” indul ki, ami értelmezése szerint a szabadság, egyenlőség, testvériség. Az erkölcsi szabadság kapcsán pedig szinte ismétli a Levegőt! gondolatiságát: „a rend csupán a szabadságból és a szabadságban fejtheti ki önmagát”. A Szerkesztői üzenetből kihallható a felvilágosodás moralitásáról folytatott vita, amint a „vissza az értelemhez” aktualizált, táradalomtörténetileg indokolt racionalizmus-kutusza is. „Felhívom a figyelmét arra, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség fő eszményei a kereszténységnek” - olvasható a kereszténység és liberalizmus közös eszmei gyökereiről vallott felfogás. S ugyancsak közösséget állapít meg - egyébként nem alaptalanul - az őskereszténység magántulajdon felfogása és a szocialista törekvések között. Majd történelmi materializmus és pszichoanalízis közös érvrendszerében így zárja ezt a részt: „Az egész emberi történelem valójában a magán tulajdon megszüntetésének folyamata, - hiszen valamikor az apának magántulajdonai voltak gyermekei és gyermekeinek anyja egyaránt.” (JAÖM III. 185.)

A Szerkesztői üzenet leginkább idézett része az utolsó pont, amelyben a költő védelmébe veszi lapjuk címét, illetve szellemiségét. A lealacsonyító játékosság vád-