Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - N. Horváth Béla: József Attila és a Szép Szó
N. Horváth béla • József Attila és a Szép Szó 69 ját pszichoanalitikus szemlélettel utasítja vissza, s a játékot mint kiteljesedést, mint az alkotás felszabadító erejét írja le. Majd az alkotáslélektani értelmezés társadalmi vetületet kap: „Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, amelyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek.” (JAÖM III. 186.) Az írás politikai aktualitása nyilvánvaló, „ a diktatúrák légköre”, a „világszerte föllépő erőszak”, azok a politikai, történeti koordináták, amely között értelmezi a költő azt az eszmerendszert, amelyet vall, s amely közösséget teremt a Szép Szó körül gyülekező barátaival, munkatársaival. A Szerkesztői üzenet ugyanis nemcsak a költő marxizmusra is hagyatkozó fogalomhasználatáról, történelemszemléletéről tanúskodik - ily módon különállásáról, de mindenképp különösségéről -, hanem a liberális eszmékkel való azonosulásról, s az urbánus társakkal való szolidaritásról. „»Szép Szó« magyarul nem fölcicomázott kifejezés, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, amelyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb egységre tartó haladottabb igényt, a modern maga-magát fegyelmező, rendbefoglaló szabadságot.” (JAÖM III. 186.) Ez a gyakran idézett (de gyakran felszínesen értelmezett) szövegrész valóban költői összefoglalása humanizmusnak, racionalizmusnak, s mindazon eszmeiségnek, mely egy társadalmi formációt átélhetővé és megélhetővé avat. Nem hihető, hogy ez az eszmeiség találkozott volna akár inspirációként is a vitapartner, Barta István konzervatív katolicizmusával. (Lengyel A. 1996. 134.) Nem vitatható, hogy a szövegrészt felépítő metaforák a liberalizmus fogalomtárából is származnak, hogy az érvelés, a meggyőzés, a megvitatás a szabadságelvű gondolkodásmód és társadalom jellemzője. A szolidaritás, az emberi egységre hagyatkozó hit, a modern maga-magát fegyelmező szabadság pedig olyan ideák, amelyek éppúgy alkotják a kereszténység államfelfogását mint a szocializmus ugyancsak üdvtanszerű társadalomképét, s amelyek az emberi történelemben leginkább - messze nem hiánytalanul - a modern polgári társadalmat megtestesítő alapelvek. Irodalom Ignotus Pál: Csipkerózsa, Bp. 1989. Múzsák K. Kortársak József Attiláról I-III. (S.a.r. Bokor László és Tverdota György), Bp. 1987. Akadémia K.
