Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - N. Horváth Béla: József Attila és a Szép Szó
N. Horváth béla • József Attila és a Szép Szó 67 melegíteni azt a közhelyet, hogy a kereszténység kezdeteiben kommunista volt.”), de érvelése a modern társadalom és kereszténység kapcsolatát boncolgatja. „A szocializmus - sem a keresztény, sem a marxista - nem épülhetett volna ki, ha nincsenek a munkási szakszervezetek, melyek ugyan az összefogás s a fegyelem erejével törték meg a manchesteri fogalmazású liberalizmus anarchiáját, s rabszolgatartását, de viszont testet adtak az alkotmányokban addig csak betűvel beírt politikai liberalizmusnak: az egyesülés, a szó, s a maguk boldogulása követése szabadságának, a törvény egyenlőségének, az ellenállás jogának, s a parancsolóból gondoskodó hivatásra szorított államnak.” (Ignotus 1936. 75.) - olvasható a modern kapitalizmus és a szociális piacgazdaság ötvözésének történelmi követelménye, egyúttal a szocialista eszmeiség és a kapitalista társadalom közelítésének elképzelése. Ignotus a példát liberalizmus és kereszténység konfliktusának feloldására hozza fel, mint kívánatos célt idézve. Persze az ő értelmezésében ez csak a szabadság mindenhatóságával lehetséges: „Csak egyfelé szabad a mozgása az [egyháznak]: a szabadság felé. A felszabadulás, amelyért a hercegprímás karácsonykor imádkozott, ma egy út a liberalizmussal. Lehet-é ez ekkor rosszirányú mozgalom?” (Ignotus 1936. 76.) Némiképp ebbe a gondolatvilágba illeszkedik József Attila híres Szerkesztői üzenete a Szép Szó második számában. A címzett a költő barátja, Barta István. Lengyel András a Bartával folytatott inspirativ beszélgetésnek hozadékaként szól több versről, s magáról a rend és szabadság kérdéskör versbeni megfogalmazásáról is. (Lengyel 1996.120-137.) A Szerkesztői üzenet is vita, mégpedig Barta katolicizmusával a világ eleve elrendelt hierarchizáltságáról és a mindent szabályozó rendről alkotott nézeteivel. A pontokba szedett szöveg először a hit kérdését illetően száll vitába. Cáfolja a Szép Szóval kapcsolatos - és a liberalizmust is gyakran hírbehozó - vádat, hogy hitetlenséget terjesztene. József Attila - már nem a régi publicisztikai hevülettel, skolasztikus logikával - szellemes és olykor poentírozó okfejtéssel mutatja ki vitapartnere állításainak gyengeségét. Marxra hivatkozva, miszerint a vallás az emberi lényeg megvalósítása, vonja kétségbe Bartának a modern katolicizmussal kapcsolatos szkepszisét: „Ezenkívül, mint leveléből látható, nem hisz azoknak a katolikusoknak az elgondolásában sem, akik Belgiumban, Németországban, Angliában és másutt kifejezetten demokratikus és a mi »hitetlen« humanizmusunkhoz nagyon hasonló szellemű társadalmi átalakulástól várják erkölcsi felfogásuk érvényesülését.” (JAÖM III. 184.) Hogy József Attila a mi-vel azonosul, azaz a humanista szellemiségtől várja a társadalmi rend átalakulását, az nem mond ellent a Marxra való hivatkozásnak. Ez már egyfajta megszelídített, javított marxizmus, a tudományos szocializmus egyéni változata. Ez tűnik ki a 2. pontból is, amely az eredendő bűnt taglalja. „Kedves Uram,
