Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - N. Tóth Anikó: Áttételes személyesség
32 Üj Dunatáj • 2006. március éber figyelem bevonásával, érzelmi-intellektuális nyitottság, a másság feltétlen tisztelete, a tapasztalatok értelmezésére irányuló szüntelen kísérletezés, az elvonatkoztatás szigorú fegyelmezettsége, a személyes érintettség elfedése, szakadatlan nyomozás a szökésben (állandó mozgásban) levő tények, történések, valamint az azonosság (bizonyosság, igazság) után az örök kételkedés jegyében. A kötet zárlatában a fecskék körülményesen precíz fészekrakó munkája metaforaként is olvasható az írói munkálkodásra vonatkoztatva. Az utolsó mondat kérdés-formulája a lezárhatatlanságot példázza. Itt újra eljuthatunk a fikció és a referencia kettőségéhez illetve különállásához. A kötet szövegeinek egybeolvasása és értelmezése azzal a tapasztalattal jár, hogy a fikció és a referencialitás voltaképen szétválaszthatatlan.26 Olvasható tehát a kötet (olvasónapló és memoár (illetve epiko-lírai önéletrajz) egyedi mozaikjaként is. A személyesség és az önelbeszélhetőség problémája nyíltabban vetődik fel a Szigeti Lászlóval folytatott mélyinterjúban, a Párbeszédkísérletben is. Annak ellenére, hogy Mészöly a korábbi interjúkban rendszerint következetesen elutasította a magánemberi kitárulkozást, ebben a kötetben a kitartó kérdezés nyomán mégis viszonylag sokat beszél életének intim(ebb) eseményeiről is. Az írói élet iránti érdeklődés első problémakörét az eredet, a származás, a családi viszonyok útvesztője, illetve a világra csodálkozás gyermeki élményei és kamaszkori kalandjai, az iskolai tanulmányokból fakadó meghatározottságok adják itt is, mint minden hasonló kíváncsiskodás esetében. A második problémakör a felnőttkor képe a történelmi-társadalmi-politikai viszonyok tükrében. Mészöly esetében tájékozódási pont a második világháború, a kommunista hatalomátvétel, az ötvenhatos események, a konszolidáció kora, a nyolcvankilences fordulat. A Párbeszédkísérlet felől olvasva az életművet egyértelműbbé válnak a korábban csupán gyanított önéletrajzi elemek a fikcionális szövegekben. Autobiografikus elem lehet például egy-egy név (nem ritka a személynevek vagy földrajzi nevek ismételt felbukkanása és egymásra cserélése különböző prózai műveiben), látványtöredék (pl. eperfás útkanyarulat), emlékfoszlány (pl. folyékony hullák talicskázása a bori táborban, szökés a fogolytáborból), történéssor (pl. a terménybegyűjtésekhez kapcsolódó élmények), érzelmi-érzéki, valamint vérségi kötődések változatai (szerelem, barátság, szolidaritás, kiszolgáltatottság, felelősségvállalás, árulás...). Érdekesnek tűnik, hogy azok a jellegzetes motívumok, melyek a Párbeszédkísérletben önéletrajzi szegmentumokként tárulnak fel, a fikcionális szövegekben visszatérő szövegelemekként jelentkeznek. (Itt nyilván a válogató emlékezés működésének vagyunk tanúi. A hangsúlyok beszédesek.) Amint azonban a beszélgetés során a személyes szférában beljebb próbál lépni a kérdező, Mészöly azonnal (in
