Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 4. szám - Töttős Gábor: A másik Bezerédj István
54 Üj ÖUNATÁJ • 2006. DECEMBER előtt is szent) még ezt sem hagyá gúnyolatlanul. Épen úgy nem, mint egykor az én szenvedéseimet nem. Ő, ki egykor nekem azt veté szememre, hogy könnyű nekem adóról beszélni, kire csak igen kevés adó esnék: most Bezerédjnek azt veté szemére: könnyű neki a »generosust« játszani, a kinek több jövedelme, mint szüksége van, ki az élet örömeiben már nem igen részesülhet, s kinek még csak gyermeke sincs!! Oh én istenem, ott a magasban!! Figyelmet kérek! Valahányszor kísérletet tőn valaki, mely a nép terheibeni megosztásra kilátást nyújtott, gróf Széchenyi mindjárt ott volt mindig, a kísérletet agyon verni. Talán, mert nem akar adózni? Nem - csak a »modor« miatt, miként ő mondja, csak azért, - mert - miként már említém - saját tervét féltette - mondom én. Az ellenzék, hitem szerint nagyon hibázott, hogy Bezerédj példáját »en masse« (együttesen, tömegesen) nem követé. Ha ezt tette volna: nincs égen földön annyi hatalom, mely megakadályozná, hogy a jövő országgyűlésen, legalább is a házi adó együttviselése keresztül ne menjen. Még gróf Széchenyi ő excellenciája is pártolta volna.” Nem gondoljuk ugyan, hogy gróf Széchenyi István a mi védelmünkre szorul, de érdemes fölfejtenünk a tények szövedékét. Glósz József kutatásaiból tudjuk, hogy Bezerédjvel legalább másfél évtizede tegező baráti viszonyban volt. S igaz, a Széchenyi-naplóbó\ éppen az 1844-1845 fordulójának eseményei hiányoznak, de ennek egy fontos mozzanatáról, ami a nevezetes cikk előzménye lehetett, maga a gróf számolt be a Jelenkor 1845. február 27-i számában. (A kiemelés tőlünk.) „Múlt hó 4-kén délelőtt az utcán találkoztam Bezerédj István igen tisztelt honfitársunkkal - feljegyeztem a napot, fel az órát - s nem ugyan általam, mert nem szólhattam a dologrul jóváhagyólag és így azt inkább mellőzni kívántam, de ő általa szőnyegre került a saját megadóztatás eszméje. Hevesebb vitába keveredtünk, míg megérkezve lakához, hogy elkísérem őt, kapuja alatt oly hangos, noha mindig a lehető legbarátságosabb szócserére - fog ő erről emlékezni, nem kétlem - emelkedett viszonlagos okoskodásunk, hogy valóban elvégre megállották az utcán s egybecsoportoztak az emberek, tudja Isten mit gondolván.” Ebből a kései szemlélő számára egy kölcsönösen szenvedélyes, de ugyanilyen tiszteleten alapuló vita képe bontakozik ki. Ehhez képest elég furcsa lenne, ha 1845. január 30-án ugyancsak a Jelenkorban közreadott Széchenyi cikk, A pistoly időelőtti elsütése tényleg gúnyolódna Bezerédj gyermekének halálán, ahogy Kossuth állítja. Valójában Széchenyi nem tesz ilyet, bár több oldalról bírálja az önkéntes adózást, amelynek eszméjét tévesen tulajdonítják neki, „s ily ráfogás ellen ezennel legünnepélyesebben protestálni vagyok kénytelen”.
