Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 4. szám - Dobos Gyula: Ötven éve történt - 1956-os forradalom Tolnában

Dobos Gyula • Ötven éve történt

31

1957. január 4-től megkezdődött a tanácsi apparátus 40-45%-osra tervezett leépítése. Főszempontnak a politikai megbízhatóság számított. A józanabbak felvetették ugyan szakmai felkészültség fontosságát, de a megyei pártvezetés véleménye az volt, hogy „szakmai képesítés ne védhesse meg az ellenforradalmárokat”.

Az év utolsó hónapjaiban több ezer darab kézifegyvert és mintegy 500 kézigránátot gyűjtöttek össze Tolna megyében. Ezeket a laktanyákban és a rendőrkapitányságokon helyezték el, azaz ahol eredetileg is voltak.

1957januárjától a megyei vezetés hangvétele megváltozott. Láthatóan elhatározott szándékká vált az elhúzódó sztrájkok megszüntetése, a munkástanácsok visszaszorítása, felszámolása, és az októberi forradalmi emlékek végleges háttérbe szorítása. A kemény vonal politikája kapott prioritást.

A volt sztálinista, rákosista káderek hatalomba visszahelyezését a korábbi vélemény megváltoztatása is követte; eltűnt a nyilatkozatokból 1956 októberében felkelt tömegek követelései jogosságának elismerése. Megjelentek azok a szólamok, amelyek a proletárdiktatúra és az orosz beavatkozás szükségességét hangoztatták. Pl. „ Vereség volt októberben és győzelem novemberben, amikor a munkáshatalmat megmentettük.”

Nyíltan hirdették, hogy nem a demokrácia, hanem a diktatúra az aktuális. Olyan helyzet megteremtését hangoztatták, „hogy az ellenforradalmárok reszkessenek. Ma még az a helyzet, hogy a mi elvtársaink félnek’.’ Első lépésként a liberális magatartással vádolt megyei főügyész mentették fel funkciójából. Helyette „olyan elvtárs vette kezébe az ellenforradalmárok ügyét, aki a párt politikáját érvényre tudta juttatni”.

Az 1957. március 5-én tartott megyei aktívaülésen nyíltan bejelentették a kemény kéz politikáját. Itt hangzott el, „hogy ha valahol a tömeg a karhatalom, a rendőrség felszólítására nem megy szét, akkor figyelmeztetés, levegőbe lövés, gumiboton kívül más is következhet. Ha Csepelen annak idején a munkásokra nem lőnek rá a karhatalmisták, akkor újból országos sztrájk lett volna. Olyan időket élünk, amikor a legdurvább eszközökkel is fel kell lépni... Megfogjuk ünnepelni március 15-ét, megkoszorúzzuk a Petőfi-szobrot, de nem a tömeggel, hanem a vezetők’.’

Mivel a hatalom a MUK-tól tartott, gyors ütemben szervezték a munkásőrséget és megkezdték a rendőrség mellett egy karhatalmi század felállítását. A tervezett 115 fő harmada önként jelentkezett, a hiányzó helyeket „azon jó elvtársakkal” akiknek nem tudtak más munkahelyet biztosítani, - elv alapján kívánták feltölteni.

Pártszervezéssel szemben azonban továbbra is nagy volt az ellenállás az üzemekben. 1957. január eleji állapot szerint a megye 157 alapszervezetéből üzemi mindösz-