Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 4. szám - Dobos Gyula: Ötven éve történt - 1956-os forradalom Tolnában

32 ÚJ DUNATÁJ • 2006. DECEMBER szesen 16. Előrelépést dombóvári vasút területén sikerült elérni, 10 alapszervezetet alakítottak, ugyanakkor a bonyhádi, gyönki és paksi járásban egyet sem. Az új megyei főügyész mindenképpen bizonyítani akart, ezért három statáriá­­lis tárgyalás kitűzését kezdeményezte. A rendőrségi nyomozó munka kiterjesztése érdekében községi tanácsok és a szekszárdi városi tanács is feljelentést tett ismeret­len tettesek ellen a szovjet és magyar (1919-es) emlékmű ledöntése ill. megrongálása miatt. Márciustól szinte futószalagon folytak a bírósági eljárások. Gyorsított eljárással 128 forradalmárt vontak felelősségre. Közülük 6 főt államrend megdöntésére irányu­ló bűncselekmény minősítéssel. A büntetések nagysága egyértelműen az elrettentést, a megfélemlítést szolgálta. Ekkor került a vádlottak padjára Romvári József, aki a forradalom előtt közellátási vétségért és tiltott határátlépésért 3 év 3 hónapot Vácott töltött, büntetéséből 1956. szeptember negyedikén feltételesen szabadult. A forra­dalom alatt bekapcsolódott a decsi és őcsényi eseményekbe, majd november 20-án társaival lefegyverezte az őcsényi körzeti megbízottat, elvették Mónus István tanács­elnök vadászfegyverét, ezután a decsi rendőrőrsre hatoltak be. A szerzett fegyverek­kel a hegyekbe menekültek. Romvári Józsefet 1957. január 26-án letartóztatták. 1957. március 22-én a Megyei Bíróság 14 év börtönre ítélte, majd ügyészi fellebbezés ered­ményeként halálra. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. június 11-én a halálos ítéletet és a teljes vagyonelkobzást jóváhagyta. A szekszárdi megyei börtön udvarán Romvári Józsefet 1957. június 15-én felakasztották. Társai közül Zsödő Sán­dor 5, Zsödő István 6 évi börtön kapott. A többiek külföldre menekültek. A forradalomban való részvétel miatt demonstratív tömegpereket tartottak. Ilyen volt Puszpán István és 22 társa, Atkári Lajos és 16 társa, Avar (Antifinger) János és 10 társa, Ónodi Imre és 7 társa elleni kirakatper. A sor még hosszan folytatható lenne. A perek Tolna megyében a Szekszárdi Megyei Bíróságon folytak. Ettől eltérően a Szekszárdi Nemzeti Bizottság és a nemzetőrség vezetőinek perét (dr. Nagy István, dr. Tóth Lajos, Szakály Ferenc, dr. Tollár Tibor, Pillári Lajos, Székelyhidi Géza) első fokon a Pécsi Megyei Bíróság tárgyalta. Feltehetően a megyei vezetők nem óhajtottak korábbi, a bizottság munkáját pozitívnak értékelő véleményükre, ígéretükre emlé­kezni. A Pécsi Megyei Bíróság igen szigorú,(2-8 évig terjedő) még a lehetséges eny­hítéseket is figyelmen kívül hagyó ítélete, amellyel a hat vádlottat 27,5 év börtönnel sújtotta, méltán váltott ki nagy felháborodást a szekszárdiak körében. Szinte teljesen érthetetlen, hogyan lehetett figyelmen kívül hagyni pl. azt a tényt, hogy dr. Nagy 1st-

Next

/
Oldalképek
Tartalom