Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "...Egy megújítandó Európában megújult magyarságot kell teremteni"
Sipos Lajos • Egy megújítandó Európában...’ 31 Mellőzés és méltatlan támadás lépten-nyomon érték a magyar írót, de az írók - s főleg a legjobbak - némán hallgattak. S ebben a hallgatásban egyedül a magyar testvériség gondolat, s a magyar lét parancsa szólt. Néha nehezen ment ez, de aki megtette, elégtételt, sőt jutalmat kapott. Jutalmat kapott ma is, mégpedig a magyar írónak abban az eszményében, amelyet a vezérkar főnöke rajzolt ki előttünk. Ő biztos lehet, hogy nekünk is az a magyar író az eszményképünk, aki egyfelől építve alkot, másfelől nemzetével él vagy bukik, lévén számára emberi élet csak ebben a hazában. (Úgy van!) Engedje meg azonban nekünk a hatalom - legyen az katonai vagy politikai -, hogy miközben természetszerűleg népünk sorsához kötjük magunkat, őrködjünk az élet és az irodalom színvonala fölött, és őrködjünk a magyar ember emberies élete fölött is. S ezzel jeleztem mindazt, amit a háború végéig tenni tudunk és tenni kötelességünknek tartjuk. Nem volna azonban becsületes dolog elhallgatni azt a meggyőződést, hogy a fegyveres küzdelem után a magyar író nemcsak régi magyar gyárakat és megmentett magyar népet szeretne látni, hanem országot, mely nemcsak ’édes’, hanem emberi és igazságos’ hazája is a magyar népnek. (Igaz! Úgy van! Élénk taps!) Újra kell teremteni a nemzet fogalmát, hogy annak címere végre az új történelmi osztály: a magyar nép legyen. (Úgy van!) Az államiság eszméjét a törzsökös magyarságra kell építeni, nem pedig szétszórni gondot, erőt, szellemet és pénzt, hogy a kisebbségek jól és megelégedettek legyenek. (Úgy van!) Új kormányzati formát kell kialakítani, mely alulról épül fel, de legfelül erős kézben nyugszik. A nép sorsát hordozó és vállaló értelmiség kell, testvéri érzületű középosztály és öntudatos, egészséges nép. Igazság az anyagi és szellemi javak elosztásában és főleg, hogy az ország földje valóban azé a magyarságé legyen, amelynek számára másutt nincs, és nem lehet hely e világon. Először kívül, aztán belül is kell megvívni a harcot. Azt hiszem, mind a két küzdelem a magyar katona kezében van. De lenne bár e kettős magyar harc bárkinek kezében (Zaj.) a magyar író helye annak oldalán van még akkor is, ha e harc közben oda kell adni az életet. Hős dolog ez? Nem. Csak egyszerűen bölcs, hiszen ha már egyszer úgyis meg kell halni, akkor legalább haljunk meg becsületesen. (Élénk éljenzés és taps.)” A második gondolatmenet a kolozsvári Ellenzék december 24-i számában jelent meg Divatos népiség címmel. Tamási Áron ebben a traktátusban a „népiség”-gondolatot az első világháború időszakához, „a szabadelvű korszak végé”-hez kapcsolta, ahhoz a periódushoz, amikor a „szabad verseny”, az „anyagi javak mohó megszerzése” és „az anyagi hatalom féktelen vágyában mellőzve az igazságosság és az erkölcs szabályait [...], s olyan világot teremtett Európában, melyet sem erkölcsös emberek,