Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "...Egy megújítandó Európában megújult magyarságot kell teremteni"

Sipos Lajos • Egy megújítandó Európában...’ 31 Mellőzés és méltatlan támadás lépten-nyomon érték a magyar írót, de az írók - s főleg a legjobbak - némán hallgattak. S ebben a hallgatásban egyedül a magyar testvériség gondolat, s a magyar lét parancsa szólt. Néha nehezen ment ez, de aki megtette, elégtételt, sőt jutalmat kapott. Jutalmat kapott ma is, mégpedig a magyar írónak abban az eszményében, amelyet a vezérkar főnöke rajzolt ki előttünk. Ő biztos lehet, hogy nekünk is az a magyar író az eszményképünk, aki egyfelől építve alkot, másfelől nemzetével él vagy bukik, lévén számára emberi élet csak ebben a hazá­ban. (Úgy van!) Engedje meg azonban nekünk a hatalom - legyen az katonai vagy politikai -, hogy miközben természetszerűleg népünk sorsához kötjük magunkat, őrködjünk az élet és az irodalom színvonala fölött, és őrködjünk a magyar ember emberies élete fölött is. S ezzel jeleztem mindazt, amit a háború végéig tenni tudunk és tenni kötelességünknek tartjuk. Nem volna azonban becsületes dolog elhallgat­ni azt a meggyőződést, hogy a fegyveres küzdelem után a magyar író nemcsak régi magyar gyárakat és megmentett magyar népet szeretne látni, hanem országot, mely nemcsak ’édes’, hanem emberi és igazságos’ hazája is a magyar népnek. (Igaz! Úgy van! Élénk taps!) Újra kell teremteni a nemzet fogalmát, hogy annak címere végre az új történelmi osztály: a magyar nép legyen. (Úgy van!) Az államiság eszméjét a törzsökös magyarságra kell építeni, nem pedig szétszórni gondot, erőt, szellemet és pénzt, hogy a kisebbségek jól és megelégedettek legyenek. (Úgy van!) Új kormányzati formát kell kialakítani, mely alulról épül fel, de legfelül erős kézben nyugszik. A nép sorsát hordozó és vállaló értelmiség kell, testvéri érzületű középosztály és öntudatos, egészséges nép. Igazság az anyagi és szellemi javak elosztásában és főleg, hogy az or­szág földje valóban azé a magyarságé legyen, amelynek számára másutt nincs, és nem lehet hely e világon. Először kívül, aztán belül is kell megvívni a harcot. Azt hiszem, mind a két küz­delem a magyar katona kezében van. De lenne bár e kettős magyar harc bárkinek kezében (Zaj.) a magyar író helye annak oldalán van még akkor is, ha e harc közben oda kell adni az életet. Hős dolog ez? Nem. Csak egyszerűen bölcs, hiszen ha már egy­szer úgyis meg kell halni, akkor legalább haljunk meg becsületesen. (Élénk éljenzés és taps.)” A második gondolatmenet a kolozsvári Ellenzék december 24-i számában jelent meg Divatos népiség címmel. Tamási Áron ebben a traktátusban a „népiség”-gondo­­latot az első világháború időszakához, „a szabadelvű korszak végé”-hez kapcsolta, ahhoz a periódushoz, amikor a „szabad verseny”, az „anyagi javak mohó megszerzé­se” és „az anyagi hatalom féktelen vágyában mellőzve az igazságosság és az erkölcs szabályait [...], s olyan világot teremtett Európában, melyet sem erkölcsös emberek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom