Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "...Egy megújítandó Európában megújult magyarságot kell teremteni"
32 Új Dunatáj • 2006. szeptember sem öntudatos nemzetek nem tudtak s nem is tudnak tartósan elviselni.” Az új korszaknak éppen ezért „tévedés [volna] a matériában látni az élet értelmét”; vissza kell állítani „az Istennel való kapcsolatunkat”, benne kell élnünk, „a teremtett világban, a fákkal, a virágokkal, az éggel és a földdel együtt [...[.” Az az „emberi világnézet” rendteremtést jelent a „lelkekben”, az „embernek és nemzetnek” „saját természete” szerinti élet, „igazságos társadalmat; és a társadalom fölé nemzetet, melyet minden magyar a magáénak érezhet, mint a „csillagos eget.” Az 1943-ban elhangzott előadás Egységes magyar társadalom címmel szeptember 19-én jelent meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nép című napilapban. Tamási ebben az írásában, akárcsak az előzőben, nem ismételte meg sem a korszak transzcendens távlatú nemzetfelfogását, sem a felvilágosodás óta érvényesnek gondolt fejlődés-elvet, sem Szekfű Gyula konzervatív társadalom-eszméjét, sem az 1920-as években érvényesnek hit értelmiségi felelősség gondolatot, sem a marxista-kommunista állameszményt, sem a fajelvű társadalomszervezésnek bármelyik változatát. Itt is, akárcsak 1942 decemberében, elhárította az író politikai szerepvállalását (az író, fejtegette 1943-ban, „maradjon távol a gyakorlati politikától [...], legyen hűséges a szellem őrhelyéhez Az Egységes magyar társadalom című írásban más összefüggésben és más fogalmakat használva, Németh László szárszói beszédéhez hasonló elveket fejtegetett. Azt a gondolatot, mely szerint nem lehet egy népre tőle távoli rendszert rákényszeríteni, Tamási Áron politikaelméleti és nemzetkarakterológiai összefüggésekben értelmezte. „Ott, ahol a politikai világnézet a nép természetének megfelelő rendszert teremtett - mondta -, ott a faji vonások ebben a rendszerben még élesebben tűnnek elő: ahol pedig olyan rendszer fejlődött ki belőle, amely a nép természetének nem felelt meg, ott rendszerrel együtt magát a népet is válságba sodorta. [...] a legbiztatóbb jel s egyben nagy szerencse, hogy a nemzet eszméjét és államunk rendszerét nem tudta hatalmába keríteni olyan politikai világnézet, amely idegenből érkezve, a magyarság természetének nem is lehetett volna megfelelő. Egyedül társadalmunkban tettek kárt ezek a politikai világnézetek, amelyek mindkét szélsőséges idegen rendszerrel szerettek volna boldogítani minket. A szükségszerűen polgárosuló, az osztály-megosztottság megszűnése felé tartó nemzet képe itt is felmerül. Tamási erős, egységes, igazságos magyar társadalom megalakulásának szükségszerűségéről beszélt, ahol „jellem és tudás”, „a személyes felelősség” elve érvényesül, melyen „a sajátos magyar szellemiség a dolgozó magyar tömegek természetes jogaival egyesül.” Ez a gondolat pedig mindössze más szövegösszefüggésbe helyezve megismétli azt, amit új magyar államiság kialakításáról, az igazságról, „az anyagi és a szellemi javak” méltányos elosztásáról 1942 novemberében Lillafüreden mondott.
