Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Kis Pál István: Tanári jegyzet egy érettségi felelethez
86 Új Dunatáj • 2005. szeptember Kis Pál István TANÁRI JEGYZET EGY ÉRETTSÉGI FELELETHEZ (2005. június 28) Meleg van! Ezen a július végi délelőttön, ezüstös fényekkel vakít papírlapjaimon a nyáridő tékozló gesztusával szerteszórt napfény. Az öltöny szokatlan szorításában feszengő fiatalember keze, mint a prédát kereső sólyom, egy hosszú s végtelennek tűnő pillanatra megáll a tételeket rejtő borítékok felett, hogy aztán hirtelen, az elhatározás vak fatalizmusával lecsapjon valamelyikre. Mint tanár, rejtett izgalommal figyelem a műveletet. Ismerem. Biztos, hogy ez a fiú mindenre felkészült. Nem eminens, de odaadó és lelkiismeretes. Talán csak olyan babonás hókuszpókuszként vagy egyszerű megszokásból delejezi a borítékokat, bár az is lehet, hogy a kedvenc témáját várja a randevúk izgalmával. Az érettségi elnök arca személytelen. Látszik, hogy kívül esik e varázslaton. A tétován matató ujjaknak a boríték végül feltárja titkát. Hiába lesem, az arca kicsit sápadt, de nem árulja el érzelmeit, még nekem se...- A 18-as számú tételt húztam - hallom a tárgyilagos, de kissé fojtott hangot, és már tudom a folytatást - Jellemezze Baka István szereplíráját a Háry János csőszdala című vers elemző bemutatásával. Az elnök egy kicsit felélénkül. Természetes az érdeklődése, hiszen magyar szakos, aki talán az agyontanított meg az agyonszámonkért témákhoz képest valami szokatlant, az újdonság élvezetét kínálót remél hallani. Aztán visszasüpped a személytelenségbe, hiszen a fiú előbb felkészül, és majd csak egy fél óra múlva hallhatjuk a feleletét. Az én izgalmam kicsit nehezebben csillapodik. Eddig a kortársköltők a tananyagban is alig és csak esetlegesen kaptak helyet, hát még a tételek között. Ott már csak rejtve, egy-két kiváló diáknak felkínálva a napjainkig ívelő folyamatok és hatások felismerésének lehetőségét. Emlékszem, Baka az Egy csepp méz című portréfilmben, még a kilencvenes évek elején is arról panaszkodott, hogy verseinek tanítását megtiltották egy szegedi középiskolában. Talán most - egy tucatnyi esztendőt késve - épp az ott tanító ismeretlen barátaimnak szánhattam elégtételül, hogy mihelyt elvárás lett egy kortársköltőt vagy írót a tételek között szerepeltetni, gondolkodás nélkül őt választottam. Meggyőződésem, hogy az egykor oly méltatlanul megrótt kollégák, most ugyanezt tették, merthogy Helsingőr hogyne emlékezne meg a Hamlet koponyájával konokul feleselő Yorikról. De nem vagyok nyugodt. Nem a választásom miatt, hanem mert most, mint tanár, magam is vizsgázni fogok. Számot adok arról, hogy a filológiai háttér hiányában, mint előre tolt felderítő, érdemes és alkalmas voltam-e a küldetésre. Portréfilmet ké
