Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Tverdota György: Tömeg
Tverdota György • Tömeg 57 rengeteg”. A definíció akarva-akaratlanul shakespeare-i eredetű, a Machbeth utolsó felvonására is visszavezethető, amikor a jóslat beváltásaként a birnami erdő vonul föl a királygyilkos ellen. A mondat voltaképpen paradoxon, hiszen az erődrengeteg nem járhat, a növényeket a gyökereik helyhez kötik. A kanász című versében ezt a paradoxont így fogalmazza meg: „A fák táncra állanak.” A „Mi a tömeg?” kérdésre adott válasz a szöveg későbbi pontjain még háromszor, háromféleképpen megismétlődik. „A tömeg. / Tömény őssejt.” Aztán: „Nyirkos, görbedő atyáim, édes, sovány leánykáim / a tömeg.” Végül: „Ő az épület s az építő, / lenn alapkő és fönn tető, / a dolgozó, a tervező.” A második definíció mikrobiológiai irányba fordítja a vers menetét. A harmadik definíciót exemplifikációnak nevezhetjük. A költő úgy határozza meg az emberek sokaságát, hogy rámutatásszerűen kiemeli két tipikus képviselőjüket, s az ő jellemzésükkel minősíti a közösséget, amelyhez tartoznak, illetve a hozzájuk való viszonyát átviszi a tömeg egészéhez való viszonyára: „Nyirkos, görbedő atyáim, / édes, sovány leánykáim / a tömeg.” A két kiemelt típus az öreg munkás és az „elfakult fejű kisgyerek”, a proletár kislány. Közelképet ad két társáról, akik vele együtt részt vesznek a tüntetésben. A főnevek, amelyekkel megnevezi őket, az intim, családi kapcsolatot hangsúlyozzák, azaz az erős érzelmi azonosulást, az ellágyulást juttatják kifejezésre: „atyáim”, illetve „leánykáim”. A jelzők ezt az empátiát fokozzák föl. Mindkét alany két-két jelzőt kap. Az idősebb generáció: „Nyirkos, görbedő”, a fiatalabb nemzedék: „édes, sovány”. Prozódiailag ezekben a sorokban a definíció tárgya, a tömeg egymagában alkot sort: „A tömeg / járó erdőrengeteg.”; „Nyirkos, görbedő atyáim, / édes, sovány leánykáim / a tömeg" A címadó szó a vers még egy helyén alkot önálló sort, itt azonban nem definíció jellegű a részlet: „hánykolódik, dagasztódik / a tömeg" A negyedik definíció alanya nem a „lömeg” szóval, hanem az azt helyettesítő egyes szám harmadik személyű személyes névmással, az „Ő”-vel van jelölve a versben, a tömeghez hasonlóan ugyancsak önálló sorban szerepeltetve. Ez a definíció a termelő munka területét aknázza ki szemléleti anyagként: az építőiparét, a tervező mérnökétől a kőműves munkáig. A közismert, szinte elkoptatott építési metaforikát újítja meg figyelemre méltó eredetiséggel a költő. Úgy, hogy a közhelyet, amely szerint a társadalom: épület, különös módon konkretizálja. Ennek az épületnek a vers szerint alapkövét a tömeg képezi. Tetőzetét nemkülönben. A tömeg, amelyet szociálisan a következő sorban két osztályra tagol: a munkásságra és a parasztságra, a kezdet és a vég, az alfa és az ómega, marxista kifejezéssel: alap és felépítmény. A társadalmat a tömegből totalizáló vízióban a polgárságnak csak negatív szerepet utal ki: a ravaszság érvényesítését, valamiféle intrikus funkciót.
