Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről

72

Új Dunatáj • 2005. december

Alapélménye a világtól való idegenség.

(Fűzi László: Tűzbe vetett evangélium, 344)

A mai magyar líra egyik legkomorabb színezetű versgyűjteményét a költői világ homogenitása, a költemények megszenvedettsége és az érzelmi rétegek mélységeit hitelesen kivetítő árnyalt kifejezésmód teszi jelentős, hasonlíthatatlan teljesítménnyé. ...A nagy fegyelmezettséggel visszafogott indulattartalmú, meditativ költői magatartás így hatalmas belső feszültségeket rejt, melyek vibrálása az elfojtottság ellenére is a legfőbb érzelmi versszervező erő.

(Keresztury Tibor: Megtisztító őszinteség, 1985, 343)

... bármennyire közkézen forognak is kettősképeinek hasonlítói és hasonlítottjai, rendre kerülik a banalitást... Éppen trópusai dúsítják versnyelvét egyedivé és mások számára ismételhetetlenné.

(Géczi János: A klasszicizálódó romantikus, 1990, 342)

Amit leginkább József Attila képein szokás demonstrálni - metonímia, metatézis, szinesztéziás jelzők, zeugmák, oximoronok, absztrahálás, kozmikus és parányi megfordított viszonya, két-három tudati sík közötti heves villódzások - az mind itt áll, lenyűgöző bőségben és az aktuális léttapasztalat kimondására rendelve.

(Budai Katalin: „E vers megírja azt, aki e verset írja.”, 1995,342)

Meggyőződésem szerint Baka számára már az 1970-es évektől kezdve evidencia volt, hogy versei nem közvetlenül a saját beszédéből, hanem egy általa konstruált narrátor nyelvi anyagából építkeznek. Ugyanakkor az ő gondolkodásában ez a fajta ’nyelvközpontúság sokkal inkább jelentett többlet kötöttségeket, mint valamiféle gondtalan játék lehetőségét vagy az értékek relativitásának tételezését.

(Bodor Béla:... Kemény hullámú lobbal ég..., 2005,347)

Bakánál a leírás ... szinte érzékelhető váltás nélkül - egy sajátos létérzékelés metaforájává válik.... Költői ereje... éppen azáltal jön létre, hogy leírásként is, metaforaként is helyén van, s e kettő szétválaszthatatlanul egy. Legjobb verseiben így az egyéni-személyes és a metaforikus egybeesése lesz a versszervező elem, amely gazdagon áradó képek során keresztül állítódik elénk.

(Lengyel András: „Az apokalipszis realizmus.”, 1994,343)