Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről

Fűzi László • Határhelyzetben

73

Költészetének apokaliptikus alapvonása a világ kaotikus, ’karnevalisztikus jellegét mint értékvesztést éli meg... szubjektumértelmezése is a késő modern esztétikához áll közelebb: noha a személyiség problematizálásának sokféle jele ütközik ki költészetében (énkettőzés, énsokszorozás, decentralizálás), az én nem oldódik fel teljesen a nyelvjátékban, nemcsak körvonalai tapinthatók ki, de belső mélysége is van...

(Nagy Gábor: „... Legyek versedben asszonánc”, 2001,352)

A Baka-versek úgy képesek... értéket állítani, hogy ugyanakkor megmutatják ennek lehetetlenségét vagy majdnem lehetetlenségét, képesek összetartani egy személyiséget, miközben tisztán és pontosan szólnak a személyiség korlátáiról.

(Dérczy Péter: „...sírva az egész”, 1995,352.

Meglehet, ez a rossz közérzet az egyik fészke az életművében már bölcseleti igénnyel újra és újra megfogalmazott, mondhatni: egzisztencialista kivetettségtudatnak. Ott van aztán a fogadtatása. Csapatokhoz, bandákhoz nem tartozva, kívül a legfrissebb késztetésekre érzékeny fővárosi irodalmi életen, előnyös helyezést, költőrangot nem könnyű szerezni. Csak emlékezetemre hagyatkozva mondom, de nem hiszem, hogy tévedek: már három, nem akármilyen verseskönyve, két prózakötete jelent meg, s még egyetlen igazán méltó kritikát sem írtak róla.

(Lator László: Baka István égtájai, Búcsú barátaimtól, 166)

Baka Istvánnak nincs szerencséje a kritikával. Lírájának fogadtatását különös kettősség jellemzi: egyfelől teljes és egyöntetű az elismerés, másfelől az őt méltató bírálók meg vannak győződve arról, hogy egy méltatlanul elhallgatott életművet kell - akár egy lappangó polémia lendületével is - megvédeni. Ez utóbbira mostanában Lator László szolgáltatott látványos példát, amikor részletes, affirmativ kritikát szentelt a költő gyűjteményes kötetének. ... Véletlenül sem akarok ironizálni vagy filológiai iskolagyakorlatokat bemutatni, pláne nem a nagyműveltségű és tájékozott Lator László rovására - aki mellesleg lefegyverzően őszinte volt, hiszen bevallottan a memóriájára hagyatkozott. Ám tény az, hogy Baka már első kötetététől kezdve kitüntető kritikai figyelemben részesült.

(Szilágyi Márton: Baka István jelenései, Búcsú barátaimtól, 186-187)

Igaz viszont, hogy miközben Szilágyi adatokkal cáfolta Lator állítását a gyér Baka-recepciót illetően, a ténybeli tévedés ellenére a lényeget tekintve igazat adott neki, hiszen ’Baka nem került bele olyan, nemzedéki vagy világszemléleti jegyek alapján megal-