Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - Cseke Péter: József Attila és a kolozsvári Jancsó-fivérek

50 ÚJ ÜUNATÁJ • 2005. DECEMBER közötti időszakban mindvégig megtartotta kapcsolatait az erdélyi magyar szellemi élettel, intézményeivel; A székelyek őstörténete letelepedésükig című munkája Kolozs­várt jelent meg 1932-ben; tudományos szemléletével nagy hatással volt az Erdély tör­ténetével foglalkozó fiatal történésznemzedékre, különösképpen az Erdélyi Fiatalok munkatársaira. Asztalos 1932-ig volt a BMT elnöke; 1977-ben kelt kéziratos feljegyzéseiben így emlékezett a kezdetekre: „1920-ban, 1921-ben ezrével hagyták ott a frissiben meg­szállt területeket az egyetemista korban lévő mindkét nembeli fiatalok, hogy magyar egyetemeken, főiskolákon folytassák és fejezzék be tanulmányaikat. Ezek egyesüle­tekbe tömörültek. A SZEFHE [Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete] mellett volt a DEFHE (délvidéki) és a FEFHE (felvidéki) egyesület is, s ezek alkották a diákság »területi szövetségét«, s így nem csatlakoztak a magyarországi két, egymás­sal rivalizáló szövetséghez. Sem a MEFHOSZ-hoz, se a Turul bajtársi szövetséghez. A SZEFHE-nek talán ezernél is jóval több tagja volt, s a tagok az egyesületen be­lül területi szervezetekbe csoportosultak. Volt kolozsvári, aranyosszéki, marosszéki, udvarhelyszéki stb., stb. nemzetség. Ezek a csoportok eléggé zárt egységek voltak, s eredményesen fogták össze az egy vidékről jött s Budapesten különben szanaszét élt erdélyieket. Magam a kolozsvári nemzetségbe tartoztam.”28 Ezeket az egyesületeket tömörítette a BMT. Az alapszabály szerint a társaság a mindenkori jelen aktuális kéréseivel, az elszakított területek magyarságának helyze­tével, a nemzeti kérdés történetével és bölcseletével kívánt foglalkozni, a fiatal értel­miségi nemzedék tudományos és irodalmi értékű munkájának akart fórumot terem­teni előadások szervezésével, folyóirat- és könyvkiadással. Mivel élesen elhatárolta magát a hazafiaskodó bajtársi egyesületektől, a belügyminisztérium csak 1928-ban hagyta jóvá a működését - az (1927 májusában) ügyvezető elnökké választott Fábián Dániel közbenjárására. A SZEFHE a csíki, gyergyói, háromszéki, udvarhelyi diákok egyesülete volt. A Székelyudvarhelyen született Csanády György, a Székely himnusz (1921) szerzője ala­pította Incze Antallal, Kolosváry Borcsa Mihállyal, Zakariás Gergellyel. Híd című iro­dalmi, művészeti és társadalmi folyóiratuk 1927 áprilisától látott napvilágot Csanády, Csorna Jenő, Gergely Pál és Hajdú Dénes szerkesztésében. A szerelmi válsága miatt magányossá vált József Attilát hozzájuk vitte el 1928 kora őszén Simon Andor költő és Ladányi Imre grafikusművész, a szerkesztőségnek is számító Arany János utca 1. szám alatti főbérleti lakásba. Tasi József kutatásai kiderítették, hogy a költő akkor és ott írta le Gyöngy című versét a folyóirat következő számára.29 A Híd fiataljai révén jutott el jutott el József Attila a BMT körébe, vállalt előadást annak őszi előadássoro­

Next

/
Oldalképek
Tartalom