Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Samu Attila: "A rajzain mindig hajó volt és sohasem lehetett látni a vizet" - Baka István életének néhány képe

EGY BAKA iSTVÁN-VERS HOLDUDVARA

A magyar irodalomtörténet-írásnak már szinte különös szokásává vált, hogy egyegy jelentős alkotó halála után évtizedek telnek el addig, amíg ténylegesen hozzálát a hagyaték feldolgozásához, s ennek kézzelfogható eredményeként műveinek kritikai kiadása az olvasó elé kerül. így járt Babits Mihály, Illyés Gyula, újabb időben Mészöly Miklós és részben Baka István - hogy csak szűkebb hazánk írói-költői közül említsünk néhányat. A sír körül még nagy a sürgés-forgás, a vélt vagy valós barátok sebtében érdekelvű emlékköteteket állítanak össze, virágjában aratják le egykori kapcsolatuk koraérett termését. Már ekkor elszabadul a filológia - Pegazus helyébe lépett - hátaslova, s makrancos igyekezettel trappol át a tények összetaposott mezején. Ezért véli az utókor természetesnek (és érti félre) Babits Szekszárd, 1915 nyarán című versét, ezért nem tudja, Mészölynél egy ismert kovácscsalád kései sarjából miért lesz lómészáros, így gondolja természetesnek, ha Baka István szülőhelyéről s annak jelképes alakjairól ír. Ha őket megkérdeznénk, sokszor csak mosolyognának a feltevéseken, de a kutatás nagy szerencséjére ritkán akad a vélekedéseket megcáfoló pillanat.

Baka István leánya műhibás születésének megrázó élménye és a helyi hivatalos mellőzés nyomán hagyta el Szekszárdot, ahová pedig tanárként a végleges letelepedés szándékával tért vissza. Hiányzott számára az alkotói-baráti közeg is: a megyeszékhelynek ekkoriban sem jelentős literátora, sem irodalmi folyóirata nem volt; provinciálissá süllyesztett Garay-hagyománya már nem, kellően ki sem bontakozott Babits-tisztelete még nem vonzhatta ide vagy tarthatta itt a Tiszatájban 1969-ben és a Kortársban 1972-ben bemutatkozott költőt. Az 1970-es évek végétől mégis az élet furcsa fintora lett, hogy Szegeden, a körülményeket látszólag biztosító egyetemi városban földre húzták a hétköznapok: a Retek utcai lakás és a rosszízű politikumtól szabdalt társadalmi közeg nem volt alkalmas számára a versírásra, olykor még a -fordításra sem. Gyermekkori ölmelegre, ifjúi évei alkotói álmaira vágyott, amikor napokra, hetekre vissza-visszaszökött szülővárosába, ahol egyaránt talált a régi, ösztönző nyugalomra és új barátokra. A megyei könyvtár, amelyhez útja a zeneműtár miatt is mindig elvezetett, s ahol feltétlen tisztelettel, érdeklődő szeretettel, s akkortájt induló alkotókkal (Devecseri Zoltánnal, Gacsályi Józseffel s másokkal) egyaránt találkozott, bemutatkozási lehetőséget és megírandó műveihez ötletet, segítséget is készséggel adott.

4