Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Nagy Imre: "Kűlgy,tűzbe,vasba..." (Az ismétlődés dramaturgiája és a női szerepkör XVIII. századi közjátékaiban)
Nagy Imre • „Kűlgy, tűzbe, vasba...’ 43 az egymástól függetlenül zajló, egészen más jellegű két esemény között kétségkívül megvolt a hasonlóság mozzanata is, ami inspirálhatta a mulatságosan képtelen következtetés megfogalmazását. A művészetben oly fontos szerepet játszó ismétlődés is a hasonlóság felismerésén-felismertetésén alapul, amelynek skáláján az izomorfia sokféle változata megtalálható. Toynbee egyenesen az ismétlődésből vezeti le az esztétikumot,4 Jakobson pedig a nyelvi-hangzati ismétlődést a poétizáltság kritériumának tekintette, miáltal a hasonlóság szelekciós elve az egymásra következés kombinációs elve fölé rendelődik.5 Kierkegaard viszont arra figyelmeztetett, hogy a tiszta ismétlés idegen az esztétikai stádiumtól. Ez igaz lehet, jóllehet a szóról szóra megismételt szövegrészek és pontról pontra azonos cselekvések fontos funkciót tölthetnek be például a mesékben, sőt a komédiák bizonyos fajtáitól sem idegen az olykor gépies ismétlődés, amelyet Bergson a nevetés egyik kiváltójának tartott.6 Az idézés különféle formái, az intertextualitás textuscitáló fajtái is igazolják, hogy az irodalom nemegyszer hatásosan alkalmazza ezt a szövegalakító eljárást.7 Jókai a Szép Mikhál-ba belesző egy korábbi szöveget, az Ungarischer Simplicissimus-t,8 és regényeiben számtalanszor él az idézés lehetőségével. A három márványfej-ben például, állításainak hitelét kétségbe vonó kritikusát meggyőzendő, citálja az Alter und neuer Staat des Königreichs Dalmatien című történeti munka egy latin nyelvű részletét, amely már e forrásműbe is máshonnét vett idézetként került.9 Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színdarabjában kétszer mondat el - más-más helyzetben - színészeivel egy dialógust, Borghes egyik elbeszélésének hőse, Pierre Ménard pedig betűről betűre újra papírra veti a teljes Don Quijoté-t, miközben ő maga a regény szerzőjévé formálódik az ismétlés cselekvése által, ami elgondolkodtathat bennünket az aktus természetét illetően. Úgy tűnik, gyakran kapcsolódik hozzá valami csalfaság, amelyben az ismétlő, az ismételt és az ismétlés maga is egyaránt ludas. Jó példa erre az eljárásra a Iaszón10 című unitárius drámatöredék egy részlete, Peliás és Echo beszélgetése. A drámában Aeson, az öreg király átruházza az uralkodói hatalmat fivérére, Peliásra azzal, hogy uralkodjék Iólkoszban a törvényes örökös, Jason felnövekedéséig. Később Peliás kockázatos vállalkozásra küldi az ifjút, az aranygyapjűt kell megszereznie. Ennek a szituációnak a fényében értelmezhető az említett dialógus, amelynek során Echo oly módon ismétli meg a bitorló megnyilatkozásainak egyes szakaszait, hogy sajátos értelmet tulajdonít az elhangzottaknak, leleplezve a szavak mögött meglapuló gonosz vágyakat: „PELIÁS (Az Echoval beszélget) Ah, tsak bujék el most az híres Salamon, Mert nagyobb urasság vagyon vállamon.
