Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Rimócziné Hamar Márta: "Szemek, mint két ragyogó virág...,amiket az ősz elfelejtett" (Babits nő-eszménye a Tímár Virgil fia című regényben)
Rimóczi-Hamar Márta • „Szemek mint két ragyogó virág...’ 83 Babits ereje pedig egyre fogyóban (1938 után). Az élet nagy rejtély, még akkor, is, ha irodalomtörténetnek nevezzük egyes szereplői életét. Babits jóslata: „a barátok egyenként elhagytak” mintha igazolódna. 1941. aug. 9-én már csak Babits Mihályné (nem Ilonka!) ír alá nyilatkozatot a család jó barátja számára. Idézzük: Alulírott a magam részéről is kérem, hogy az eddig Babits Mihály felelős szerkesztésében és kiadásában megjelenő Nyugat című időszaki lap kiadói joga Illyés Gyula számára engedélyeztessék. Bp„ 1941. aug. 9. Babits Mihályné Babits Mihály néhány napja „kiszenvedetf’, kegyetlen halálnak halálával halt. Tanner Ilona pedig „nyilatkozik”. Immáron teljesen magára maradottan. Mennyire beteljesednek nagy költők megérzései. Tanner Ilona már évek óta légüres térben érzi magát Babits mellett. Babits pedig halad magányosan az öröklét felé. Lehetett volna másként? „Igen”-nel szeretnék felelni. Babits, ha társnak „Didolényt” kap, talán könnyebb, más jellegű szenvedés lett volna élete. „Amorem amabam.” Szerettem a szeretetet, szerelmet, azt közli a Tímár Virgil fia utolsó lapján. Szerette és várta is. így fejezi be a regényt immáron felesége figyelő tekintetétől is kísérve. A házasságkötés évében vagyunk. Elgondolkodtató, hogy a regény néhány részét magától változtatta meg, vagy Tanner Ilona óhajára. Ez talány marad az irodalomtörténet számára minden bizonnyal. Véleményem szubjektív, de az intertextualitást és az intuíciót összekapcsolva közelíthetem az igazságot, magam számára mindenképpen. Hely hiányában a végleges változatot nem idézhetem, amikor is Tímár Virgil meglátogatja tanítványát, Vagner Pistit, akkor kicsiny lakásukban a haldokló, de minden erejét összeszedő édesanyát, Vagner Linát találja, akivel Virgil beszélgetést folytat. Részben Lina magáról beszél, részben fiáról, aki házasságon kívül született, de apa nélkül is példamutatóan nevelte. Itt kéri meg a pap-tanár Virgilt, ne hagyja el a fiát. Virgil tulajdonképpen a halál közelében kel életre. Lesz értelme tevékenységének. Gondot kell viselnie egy árvára. Mindaddig, míg vérszerinti apja erőszakos, édeskés módon el nem viszi Virgiltől a fiút, aki mindent megtett a gyerekért, benne látja élete értelmét. A befejezés szomorúsága ellenére is felemelő, mert itt olvasható Babits fent említette nagy szeretet-vallomása. Micsoda bravúr! Micsoda írói-szép-szabadság! Éltet vele, nem pusztít. „Amorem amabam.” De miért változtatott a Linát jellemző ősszöveg líraian bensőséges mondatain? Babits, a nagy esztéta elszíntelenítette volna önszántából a gyönyörűséges, elismerő, szinte hódoló sorokat, amelyeket a meleg-
