Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Búcsú Borbély Sándortól
6 Új Dunatáj • 2004. március Most, hogy az irodalmi létezés egy másik dimenziójába nyertél bebocsáttatást és otthont, szellemi névjegyeden ott áll még néhány aranynév: Adyé, Juhász Gyuláé, Tóth Árpádé. Kismonográfiákat írtál a Nyugat nagy nemzedékéről, de élettapasztalatod, s talán igazságérzeted is arra sarkalt, hogy figyelmet fordíts e nagy korszak „kismestereire” is. Mert jól tudtad, irodalmi kánon és megmérettetés nemcsak tehetség dolga. Sok még a feladat, Sándor, amit el kellett volna végezni. Csak az utóbbi évben lettél szerkesztőtársunk az Új Dunatájnál. Bölcs belátással berzenkedtél egy-egy szám összeállításánál, kevesellted a szépirodalomra jutó terjedelmet. Mert úgyszólván mindenkit ismertél a mai magyar irodalomban, s mindenkit el akartál juttatni az olvasókhoz, neves írót, költőt és pályakezdőt, pestit és vidéken élőt. Jól tudtad, csak egy magyar irodalom van, minden más, politikára, származásra, csoportosulásra sandító méricskélés csak pillanatnyi őrület. Számítottunk rád, Sándor, s vajákos módon hittük, az irodalom majd meggyógyít. Utolsó beszélgetésünkkor terveinket soroltam a lapnál és a főiskolán, s te, aki akkor már mély letargiával és utálattal nézted a testi romlást, felvillanyozódtál, hangod élettel telt meg, irodalomélettel. Most, hogy itt állunk hamvaid előtt, verssorok úsznak emlékezetünkbe a Halotti Beszédtől Kosztolányiig. De bármily csodálatos is a nyelv, nyelvünk, képtelen visszaadni azt a fájdalmat, mely elfog bennünket, barátokat és tisztelőket, hogy 2004. január 23 esteli óráiban egy ember eltávozott közülünk. Borbély Sándor, aki most már a hatalmas ábécés könyv előtt ülve szelíden mosolyog ránk, balga gyermekekre, kik e könyv titkait próbáljuk silabizálni. Ő már mindent tud, bölcs felnőttként tudja; hogy nem is olyan nagy dolog a halál. így maradj velünk, Sándor: az örök jelenben.
