Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Kántor Péter: Versek (Rekviem; Gyerekkor; Tengermély; Fekete gyöngy)
Kántor Péter • Versek 7 Kántor Péter REKVIEM Mint a vakolat potyogása, óra egyhangú ketyegése, valami félelmes növekedése, valami zsugorodása. Ahogy előkerülnek a gyerekcipők, gyerekmellény, gyerekmackó egy fiókból, amit rég szétfűrészeltek, apróra vágtak, eltüzeltek. És előkerül valami kincs, gyufaskatulyánál kisebb, amit eddig még soha, de soha szem nem látott, ujj nem tapintott. És a papírra feszített szavak sárgás, porlepte göngyölegben, hogy a fájdalom csituljon, de a fájdalom nem csitul. GYEREKKOR Űszó bárka az izzó fahasáb, a fedélzetet csillag perzseli, álmodik a hajós: Göncölszekér és Dél Keresztje duruzsol neki. Magas fa törzse horzsolja kezét, a szédületig ível ág-boga, jó volna most lehunyni a szemét, fogadkozni, hogy mindig és soha.
