Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
Öreg: Olyan az emberen ruha, Mint a podvás fán a moha, Felzöldel, de nézzed meg bár, Alatta van ganaj és sár. Nincsen nagyobb bolond annál, Ki ruhából bálványt csinál, Mi a testnek csak fedele, És a molynak eledele. Előttünk való magyarok, S kiváltképpen az asszonyok, Mily szép jámbor szelidségben Jártak egész életükben. Akár mily fő asszonyruha Volt a mente, szoknya, csizma, Fehér fátyol és fekete, Mivel magát befedezte. Búbfejketőt nem viseltek, Földön látván fel sem vettek, Lábbal rúgták undok ronggyát, Német búbos k... ruhát. De most asszony sátán szőrét Megviselné ördög bőrét, Habár miben jár az ura, Neki legyen pipes ruha. Szebb akar lenni pávánál, Úgy magából bálványt csinál, Hosszú haja, rövid esze, Szemeivel nem lát messze. Holott dúsgazdag bíborban Régen immár ég pokolban, Példa lehet mind azoknak, Kik ruhában bujálkodnak. Ifjú: A poklot is fölforgatod, De azt épen elhallgatod, Hogy boldogok menyországbai Járnak szép fehér bíborban. Világon is némely szentek Elég szép ruhát viseltek, Mint Dániel Babilonban Járt skarlátban és bársonban. Többit jobb, öreg, elhallgasd, Nyelvedet tovább ne koptasd, És pedig vigyázz magadra, Hogy bot ne szálljon hátodra. Öreg: Isten hozzád, atyámfia, Jó intésnek nem bot díja Szokott lenni az régenten, Úgy mint mostani időben. És megindul maga utján, Hátra sem néz amaz után, Mert nem volt a reménysége, Hogy bot legyen szónak vége. 5
