Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Kolontári Attila: Illyés Gyula a Szovjetunióban
Kolontári Attila • Illyés Gyula a Szovjetunióban 45 rideg tények közlésére szorítkozhatna. Illyés Gyula ezzel szemben - Nagy Lajos szavai szerint - megengedi magának, hogy költő legyen. „Elhallgat, felbont, dramatizál, kitalál. Ez által a tények közti űrt is kitölti, mégpedig az élő, az életet az olvasó számára megjelenítő anyaggal.” Nagy Lajossal ellentétben nem említi például, hogy nyilván melléje is osztottak be tolmácsot. Bár az orosz nyelv iránt kétségtelenül nyitottabb volt, mint Nagy Lajos, meg is tanult jó néhány alapvető kifejezést, nyelvtudása nem érte el azt a fokot, hogy önállóan képes legyen kommunikálni. Illyés párbeszédeinek egy része intuitív kitalálás - mondja Nagy Lajos, és konkrét példákat is hoz ennek alátámasztására. „Úgy látom a valóságot jobban ábrázolja a költő kitalálása, mint a tanúvallomáshoz való szinte kínos ragaszkodás.” „Az ilyen észrevételek - és ezek a legjobbak a könyvben - nem lejegyzettek, de viszont a témában, az anyagban való teljes benneélésből fakadtak, hitelesebbek minden pepecselő jegyezgetésnél.” Nagy Lajos kínosan precíz, a valóságot szinte fényképszerűén ábrázoló leírásával szemben Illyés Gyula könyve elsősorban szépirodalmi alkotás, ahol a részletek történeti hitelessége másodlagos. Ez egyébként a mű irodalmi értékéből semmit sem von le, már a kortárs hazai közvélemény is rendkívül kedvezően fogadta Illyés prózaírói teljesítményét. Illyés Gyula programjában is kimutathatók a szervezett zarándokút elemei, de sokszor ezzel ő maga sincs tisztában. Időnként azonban a sorok között hangot ad kételyeinek. Látogatása egy moszkvai golyóscsapágy-gyárban nyilván nem lehet a véletlen műve. Ehhez értelemszerűen nem volt elegendő, hogy Illyés Gyula egy társaságban megismerkedett egy ott dolgozó szakmunkással. (Hogy miért pont vele, minden bizonnyal az sem csupán a sors szeszélyének tulajdonítható.) Ahhoz pedig, hogy meglátogasson egy hadászati jelentőségű üzemet, kevés volt egy élmunkás vasesztergályos jóindulata. Illyés (és Nagy Lajos) látogatását gondosan megszervezték - anélkül persze, hogy ő ennek tudatában lett volna - ízelítőt kapott a gyár történetéből, arról, hogyan létesült az üzem a semmiből egy Moszkva melletti szeméttelepen 1931-ben. Látta a számára korszerűnek tűnő gépi berendezéseket, megismerhette a munkások életkörülményeit, a munkaverseny nagyszerűségét, az üzemhez tartozó szociális intézményeket: a fizetéstől, családi állapottól, képzettségtől függő ellátórendszert, az étkezőt, a kisdedóvót, ahová a gyárban dolgozó szoptatós anyák másfélkétóránként kiszaladhatnak, hogy megetessék csecsemőiket. Illyés végkövetkeztetése nem az, hogy a Szovjetunióban az „uralkodó osztály”, az ipari munkásság milyen idilli körülmények között végezheti a termelőmunkát, hanem azon tűnődik, „hogy ez a gyár nem kivételes jelenség-e? Hogy a többiek is ilyenek-e? Nem igen illett bele abba az általános képbe, amit eddig a városról, illetve az utcáról alkottam magamnak.”
