Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Kolontári Attila: Illyés Gyula a Szovjetunióban
46 ÚJ DUNATÁJ • 2004. DECEMBER A koreográfia szerves része volt a GPU egyik javítóintézetének meglátogatása. Itt a különben óvatos Illyést úgy tűnik sikerül teljesen „felültetni”, elhiszi, hogy spontán, váratlanul adódott ez a lehetőség: „Nem szeretem az előre elkészített hivatalos látogatásokat: örülök, amikor Paul Nizan telefonál, volna-e kedvem kimenni Bolsevóba. Felesége, Malrauxék és Fagyejev társaságában egyik ott nyaraló barátját akarja meglátogatni; közben, ha idő kerül rá, megnézhetnénk a Gépéu nevezetes javítóintézetét is.” Bolsevo egyébként - bár ezt Illyés nem említi - állandó állomása volt a külföldi látogatóknak, újságíróknak, irodalmároknak, a nyugati országokból meghívott kriminológusoknak. Nyilván azért létesítették a telepet Moszkva közvetlen közelében, hogy az illusztris vendégek számára könnyen elérhető legyen. A hálás látogatók aztán naiv rácsodálkozással vagy éppen könnyes meghatódottsággal honorálták az előadást („Milyen szép is tud lenni a világ”). Egy-egy ilyen díszlet-javítóintézetben megtett látogatás a képországban szerezhető katartikus élmény csúcspontját jelentette. Azt sugallta, hogy a kapitalizmusnál fejlettebb szocializmus megtalálta a megoldást a társadalom évezredes bajainak egyik legsúlyosabbikára, a bűnözésre. Ez a megoldás ráadásul a lehető leghumánusabb is, hiszen a megtévedt embert visszavezeti a társadalomba, annak hasznos tagjává teszi. „Nincs többé büntetés, csak társadalomvédelmi intézkedés” - lelkendezett ezzel kapcsolatban egy amerikai kriminológus: hozzátehetjük, hogy a kifelé túlontúl szemérmes szovjet jogi szaknyelvben a „társadalmi védelem legmagasabb foka” kifejezés („viszsaja mera szocialnoj zascsiti”) a halálbüntetés szinonimája. „A munkatáborok a Szovjetunióban nagy tiszteletnek örvendenek, lévén olyan intézmények, ahol tízezrével térítik jó útra az embereket” - írja Anna Louise Strong. G. B. Shaw szerint a rabok olyan jól érzik magukat a börtönben, hogy nem is lehet onnan őket ki csalogatni. Úgy vélte, hogy szovjet börtönbe kerülni kiváltság a kapitalista országok fegyházaihoz képest. A díszlet mindenütt hasonló: nincs kerítés, nincsenek fegyveres őrök, kifelé egyfajta kommuna jelleget sugall a telep. Az elítéltek azért nem szöknek meg, mert becsületszóra megígérték, hogy nem tesznek ilyesmit. Az Illyés Gyula által meglátogatott telepen anyagi okok miatt bűnözők átnevelése folyt. (André Gide tudni véli, hogy csak olyanok kerülhettek ide, akik előzőleg feladták bűntársakat.) Tehát - írja Illyés - „Aki féltékenységből gyilkolt azt nem veszik fel. A rablógyilkost már igen.” „Hisz bűnözőnek lenni, megátalkodott gonosztevőnek: az is egyfajta lázadás, szembenállás a régi társadalommal” - közölte a szentenciát az igazgató. Ez a felfogás jól jellemzi a bolsevik mentalitást, a Lenin által is előszeretettel használt „szocialno blizkije”, „társadalmilag közelállók” kifejezés arra utal, hogy a köztörvényesekben a társadalmi rend ellen lázadó potenciális szövetségest láttak. Egyébként ők maguk is
