Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Garaczi László: Connie és Blyde
Garaczi László • Connie és Blyde 5 Garaczi László CONNIE ÉS BLYDE Connie és Blyde - hivatkozva az ősi jogra - beköltöztek az elhanyagolt és penészszagú tengerparti villába. Hivatkozhattak volna Blyde formás combjaira, melyek karcsúak és barackszínűek voltak, hivatkozhattak volna Connie bőrén a vese alakú pigmenthiányra, mely akkora volt, mint egy babszem. Blyde pusztító erejű gyűlöletet érzett azok iránt, akik valaha kézzel illették e parányi selymes felületet, vagy akár csak rápillantottak. Hivatkozhattak volna a gőgre, a megvetésre, az unalomra, az erőre, a látomásokra. Hivatkozhattak volna arra, hogy Connie szabályos, halvány rózsaszín fülében szív alakú fülbevalót viselt. Blyde rendszeresen bejárt a városba dolgozni, sőt valami kétségbeesett, de megvetést sugárzó fegyelemmel a munkakezdés időpontját is betartotta. Mégis az a fajta fiatalember volt, aki soha nem felejti el, ha a nyilvános vécé falán ilyesmit olvas: Törölj, és menj tovább. Connie a középső peronon állt gyöngyvászon kabátkában. Az utasok ránéztek - és mintha belekeveredtek volna valamibe, ami nem törődik velük. Egy szőke fiú szállt föl zöld bőrsortban. A lány mellé furakodott, a vezetőfülkének szorította, váratlanul csókolózni kezdtek. Ó, mondta Blyde, vigyázzatok, rövid lehet az idő. Ideges hullám csapott keresztül az utazóközönségen, rémült és gyűlölködő pillantások. Másnap Connie ugyanott állt fülében az ezüst szívvel; Blyde a nem létező pisztolytáskájához kapott. A művészet éppen az, gondolta, hogy a háború szélére kerüljünk, de ne sodródjunk bele. Aki erre flegmaságból vagy képmutatásból nem hajlandó, az menthetetlenül belekerül a háborúba. Úgy tűnt, mintha leheletétől bepárásodna az ezüst szív. Blyde aznap este a kenderföld előtt guggolt, és hagyta, hogy a szürkület lassan felkússzon izmos lábszárán. Érzékeny vagyok, hajlékony, túlélő. Nem tudok mit kezdeni kemény és üde testemmel ebben a tömegben, amely pihen. Connie aranyszőke haja lebeg a víz színén. Nem mozdul, nem mozdulok. Ő kell, mert vele egyedül lehetek. A fenékhajlatban selymes szösszé gubancolódó pihék; mint a falevelek, fonákjuk világosabb, de a zugokban barnás, vöröslő szőrzet ül. Az öntöző gumija kiszáradt, megrepedezett, és mikor Blyde meg akarta locsolni a kókadt sövényt, száz sebből spriccelt a víz a fűre. Connie az ablakban ült, háttal - a
