Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Hegedűs Krisztina: Jogi kultúrák a III. évezred küszöbén
Hegedűs Krisztina • Jogi kultúrák a III. évezred küszöbén 61 lenniük a törvényhozás belső igényeire, másrészt képviselőként is meg kell felelniük választóik érdekeinek. Ez nagy figyelmet igénylő, rendkívül összetett, komplex feladat. A politikai és egyéb tényezők mellett a minősítés szempontjából kiemelkedő jelentőséget kell tulajdonítani a törvényhozásnak és hatékonyságának. A törvényhozás olyan - nagyrészt jogilag szabályozott - politikai folyamat, melynek lényegét a politikai akaratképzés és döntéshozatal képezi. Igen nagy, bár eltérő szerep jut a parlamenti pártoknak ebben a folyamatban. Míg a parlamenti többséget alkotó pártok meghatározzák egy adott jogszabály konkrét tartalmát, addig az ellenzék feladata a javaslatok folyamatos kritikája és kontrollja. A törvényhozási folyamatnak a politikai mellett, leginkább a parlamenti bizottságok munkájában megjelenő szakmai elemeire is hangsúlyt kell fektetni. A bizottságok tevékenysége is magában hordozza azt a rizikót, hogy döntések esetében a szakmai érvek helyett a politikai érvek kerülnek előtérbe, tekintettel arra, hogy a bizottságok kialakítása is politikai szempontok alapján történik. Ez sajnálatos módon oda vezethet, hogy a törvényjavaslat beszűkül, deformálódik. A törvénytervezeteket alátámasztó elemzések - gazdasági, statisztikai, pénzügyi- hiánya is a hatékonyság lerontója lehet, hiszen az mellett, hogy a javaslat társadalmi, szociológiai háttere nincs feltárva, nem lehet előre megjósolni a törvény várható hatását sem. Előbbiekre példaként említhetjük az 1990-ben elfogadott bírák, ügyészek, bírósági és ügyészségi dolgozók előmeneteléről szóló törvényt, melynél hiteles adatok, alapvető költségvetési és statisztikai elemzések hiányoztak. A való életben a törvénynek ez a „fogyatékossága” a munkaügyi perek tömkelegében jelent meg. A magyar jogásztársadalom több jeles képviselőjének véleménye szerint a „szakmailag erősen sérült”, „fogyatékos” törvények létrejöttét a törvényszerkesztési biztos intézményének bevezetésével lehetne megakadályozni. A törvényszerkesztési biztost - akinek megbízatása 6 évre szólna - a köztársasági elnök javaslatára a parlament választaná meg 2/3-os többséggel, kiemelkedő tudású, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező elméleti jogászok közül. Feladata- többek között - a törvényjavaslatok véleményezése lenne, figyelemmel arra, hogy adott javaslat összhangban álljon más jogalkotásokkal, illeszkedjen a jogrendszerbe, stb., de az elfogadott törvények végleges szövegét is ő állapítaná meg. Munkájához jelentős segítséget adna a mellette működő szakértői bázis és a „törvényszerkesztési biztos hivatala”. A törvényhozás minőségét alakító tényezők vizsgálatát ki kell egészíteni a joghatékonyság vizsgálatával is, hiszen a kettő szoros összefüggést mutat.
