Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 1. szám - Farkas Zsombor: Szintén zenész - a rendszerváltás egy sorsa

Farkas Zsombor • Szintén zenész 37 jött a... behívóm... és akkor bevonultam katonának;., és akkora dobos mega basz­­szusgitáros együtt maradtak, és akkor... — De katonaság után folytatta még, nem? — Persze... persze... akkor egyből jöttem vissza a Taverna bárba... azt hiszem, visszamentem megint a Grillbe... utána ismét a Kazamatába... ennyi az életem... és most itt tartok... Nagyon őszinte vagyok: én most nagyon pesszimista vagyok! A rendszerváltás óta egyfolytába pesszimista vagyok. Én nekem teljesen mindegy. Nézd, én nem utálom se a Fideszt, se az MSZP-t, és teljesen semleges vagyok. Sza­vazni se voltam. Érted, történt velem ez a dolog, én félre álltam, és most nézem, hogy mi történik velem is, másokkal is. Én nem foglalok állást, nem is foglaltam... Az lenne az igazi megoldás, hogy a szórakozóhelyeket ismét állami tulajdonba vennék, és élőzene lenne, mint a régi rendszerbe. Ezeket a szórakozóhelyeket újra meg kellene nyitni! És akkor így helyre állna a rend, mer nagyon-nagyon sok ze­nész, van, jó zenészek... és olyanok, akik betegek, és nem tudnak eljönni parkot gondozni meg virágokat ültetni. Zenélni még el tudnának betegen, de má így... Nekem minden megterhelő fizikailag. Hát én gyerekkorom óta csak a hangszer mellett ültem meg a zeneiskolába jártam... hogy akkor nekem 42 évesen ilyen dol­gokat kelljen csinálni?! Hát ez iszonyú! Egy buszmegálló, egy cigaretta és egy néhány perces szóváltás. Egy beszélge­tés, egy ember, egy sors. Olyan élet, amelyet hallgatni sem volt egyszerű - hát még megélni! Nem lehetett egyszerű, de unalmas sem. Egyszerre csodálatos és iszo­nyú; egyik pillanatról a másikra a társadalom perifériájára kerülni. Tanulni, aztán közhasznú foglalkoztatottként dolgozni. Cigánynak lenni, és megélni. A rend­szerváltás vesztesének lenni, szégyenkezni. Nem ő az egyetlen. Az 1990-es rendszerváltás a társadalom igen széles rétegét tette tönkre, és talán a cigányság a rendszerváltás legnagyobb vesztese. Ők azok, aki nem tudták felvenni a versenyt a piaci viszonyok átalakulása során. Számukra a demokráciában való boldogulás inkább jelent nehézséget, élet-halál harcot, mint nagyszerű, felhőtlen életet. Ők nem tudtak örülni az újonnan kapott szabad­ságjogoknak, hiszen mondhatni, „rájuk nem is vonatkoznak”. Nem rendelkeztek elég anyagi és kulturális tőkével ahhoz, hogy fel tudják venni a versenyt a piacgaz­daságban. Vesztesek. Ők semmit nem nyertek. Az éremnek mindig két oldala van; ők állnak azon az oldalon, ahol a rend­szerváltás csak nehézségeket okozott, ahol életeket, sorsokat tört ketté. Nemjános az egyetlen. Rengetegen vannak, de ő „szintén zenész”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom