Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 4. szám - Németh Attila - Rihmer Zoltán - Harmati Lídia: Babits Mihály személyisége
22 Új DUNATÁJ • 2003. DECEMBER el, alig volt fontos, talán néhány kényelmi szempontot leszámítva, elvehetett volna gazdag és előkelő lányokat, de az nem járt volna komplikáció nélkül, s velem olyan kényelmesen ment az ügy!” - írta leplezetlen őszinteséggel felesége az emlékirataiban.25 Talán éppen a „komplikációktól” (udvarlás, bemutatás, rokonság, fényes esküvő stb.) rettegett Babits Mihály? Erről nem tudunk sokat. Mindenesetre tény, hogy felesége rokonságával alig volt kapcsolata, és a házassága élete végéig kitartott, függetlenül attól, hogy nem volt nagy szerelem, és egyáltalán nem volt mindig harmonikus a kapcsolat. Kényszeresség, perfekcionizmus A kényszeres személyiségre jellemző a pedánsság, a precizitás, a tökéletességre törekvés (perfekcionizmus), másokkal és önmagával szemben magas mérce felállítása, bizonyos mértékű rugalmatlanság, merevség; azaz csak úgy lehet jó valami, ahogy azt ő elképzelte. A kényszeres személyiség érzelmeit nehezen mutatja ki a külvilág felé, általában mindenen aggályoskodik, túlzottan lelkiismeretes, és a „csak baj ne legyen” típusú gondolkodás jellemzi. Ezek a személyiségvonások vajon mennyire jellemzők Babits Mihályra? A költői pályára nagyon tudatosan készült; ezért mélyedt el a görög-latin kultúrában és az angol, francia és német költészetben. Egyetemistaként Négyesy tanár úr stílusgyakorlataira járt, ahol megismerkedett Kosztolányival és Juhász Gyulával, akik már akkor nagy költőnek tartották Babits Mihályt, mikor még egyetlen versét sem publikálta. Szemléletmódját nagyon jól tükrözi az egyetemen írt önéletrajza: „íme, eddigi tanulmányaim, melyeket ugyan csak bevezetésül lehet tekinteni. Keveset írtam, semmit sem tettem közzé; - de annál többet iparkodtam olvasni; mert meg vagyok róla győződve, hogy minden, még olyan önálló munkásságnak is, alapjául csakis alapos készültség szolgálhat.” Kiemeli, hogy ami megjelent, az tudta nélkül jelent meg. „De foglalkoztam az orosz irodalommal is, s erről szóló egy értekezésemet nagys. Bodnár Zsigmond egyet, magántanár (tudtomon kívül!) közzé is tette valamely hetilapban.” Ez nem álszerénységet jelent, hanem azt, hogy még nem jutott el arra az általa elképzelt szintre, amelyen már publikálhat. Ennek igazolására álljon itt az életrajz folytatása: „Ami a magyart illeti, ekkor kezdtem a magyar nyelvvel behatóbban foglalkozni; néhány népnyelvi és népköltészeti vizsgálódás után Tárgyas ragozás kül. szem. tárgyakkal címen nyújtottam be nagys. Simonyi tanár úrnak egy dolgozatot, melyben a régi Hunfalvy-szabály új, teljesebb és kielégítőbb formulázását kíséreltem
