Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 3. szám - Borbély Sándor: Sipos Lajos Babits-dolgozatai (kritika)
Borbély Sándor • Kritika 83 osztrák Rilke egyenesen rokonnak is tekinthető (lásd: Kosztolányi írásait és fordításait). Aztán vegyük végre tudomásul, mire az igazi lírikus Apollinaire jelentkezik (Alcools, 1913), a Nyugat első nemzedékének költői már határozott művészegyéniségek (Ady, Babits, Kosztolányi mindenképp). Sipos Lajos Nyugat-képe korrekt, csak olykor elfogult Babits javára. A folyóirat 1923-as évfolyamát tanulmányozva a szerző messzemenően elmarasztalja Osvát Ernőt mint szerkesztőt. Kétségtelen: több kérdésben hadilábon álltak Babitsosai. Mégse felejtsük el, hogy végül Osvátnak is köszönhető, hogy a Nyugat szerkesztőségében nem kívántatott meg az uniformis, mindenki szabadon hozhatta szellemét, egyéni elképzeléseit. Noha a tehetségek megítélésében többször tévedett, mégiscsak ő volt a felfedező „Csillagász”, hogy Gellért Oszkár köszöntő soraiból idézzünk. A Nyugat istápolása sokak feladata volt. „Ha a Nyugat mégis és mindig főképp Osvátra fajzott - írta nekrológjában Ignotus -, az nemcsak azért volt, mert a munka javát ő vállalta, s ő maga kemény, hajthatatlan, magában egész egyéniség volt, hanem mert személyében emberi testet öltöttek, egyéni ízléssé, hajlandósággá s indulattá elevenedtek az elvek, mikre idők során a teremtő művész mint e teremtés tanulságaira jő rá, s amiknek elfogadtatását Magyarországon ki kellett verekedni, hogy a politika meg ne egye az irodalmat.” Az irodalomtörténészeknek, de az olvasóknak is nemegyszer gondot okoz, hogy a Nyugat első nemzedékének egyik-másik tagjában voltaképp a lírikust vagy a szépírót becsülje nagyobbra (lásd: Kosztolányi, Oláh Gábor, Füst Milán, Szép Ernő). Sipos Lajos ez alkalommal örömest méltányolja Babits epikus tálentumát is. Árnyaltan rajzolja fel a prózát is író költő arcképét: elbeszéléseinek, regényeinek egyedi vonásit. Fontos megfigyelés, hogy A gólyakalifától az Elza pilótáig húzódó regénysorban Babits milyen „tömb-, centrális és általános időszerkesztéssel” alkotott. A novellateremtő lírikust a Karácsonyi Madonna (1920) című kötettel jellemzi a szerző. A nyitó írást, a Mythológiát külön is átvilágítja. Tényleg káprázatos, hogy a költő mennyire ismeri és milyen tudatosan használja a kisepika mesterfogásait. Sipos Lajos tudományos elfoglaltságaihoz tartozik Babits levelezésének rendezése is. Mint megtudjuk, ez közel tízezer tételt jelent. Ebből mintegy 1250 a költő saját kezű irata, és nyolcezernél is több azoknak a híradásoknak a száma, amelyek Babitshoz szólnak. Ezekből mutatványokat is kapunk (Kosztolányitól, Juhász Gyulától, Fenyő Miksától, Erdélyi Józseftől, Tabéry Gézától érkezett a posta). Belső igényességénél fogva, Babits levélváltásai szép párhuzamba vonhatók Bartók Béla azonos megnyilatkozásaival.
