Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 3. szám - Gacsályi József: Versek (Újvárosi elégia; Angyalok alvó szárnya)
Gacsályi József • Versek 9 ANGYALOK ALVÓ SZÁRNYA Elnémult az angyalok szárnysuhogása, pihennek égi fa ágán, a trónus körül. Szikra Isten homlokán: csillag a sötétben -megáll és sárgán szétterül. Szívük megbillent kosarából a Föld elgurul, míg az angyalok alszanak, fehér vattában pörög a kékség, hangtalanul, egyre messzebb már a Nap. Hollóvájta, üres szemgödrök a távolban a forró, lávadúlt kráterek, de Ő még látja a trónon ülvén a fejjel barázdákba szúrt vérző testeket, és felnyitván a Könyvet mutat üvegtengert, bárányt, és zendít igét, hogy szavát végsőképpen beteljesítse, a látványt megteremti még, majd hazakerül a lélek, rokona kályhának, dérnek, fagynak, s mire a lusta angyalok visszatérnek, űrben hulló hamu van csak. Már semmi gyémánt, semmi, csupán üszke annak, ami régen volt az álom. Csak Isten roppant formája látszik az égen, a kiürült tisztaságon.
