Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 2. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra II.

Heilmann József • Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra 69

kellett elhagynia ’45-ben szülőföldjét. Hasonlóan mostoha sors jutott osztályrészül nővérének, Krisztinának, mielőtt nyugaton új otthonra talált. A halottnak hitt, ám negyvenkét évi távoliét után egy svábbál ürügyén hazatérő nővér és Barbara szembesülése már korábbi művekből ismert motívumként ugyancsak a fájdalmas múlt jelenbe nyúló következményeiről győzi meg az olvasót. A szülőföldjükről elűzött, igazságtalanul megalázott és kifosztott drávaszögi és bácskai svábok tragikus sorsa vissza-visszatérő motívum a regényben: „Ott maradt minden. Étkészlet, a gyöngy, a fülbevaló, a jegygyűrű, a ruházat és az állatok, a szőlő, a rét, a ház, minden, amit nemzedékek szorgalma, verejtéke összeboronált (...) s a partizánok megölték a nagy család kétharmadát, a kollektív felelősség alapján (...) Ki a házból, ki a szőlőből! Schwiegermutter, Groszmutter, Groszvater, Schwiegervater. Külön a halálba, külön a táborba. Tömegsír, flekktífusz. Három nemzedéket futtattak szét, azokat, akik a sírig nem akartak elszakadni.”12 Pedig becsületes és szorgalmas sváb emberek voltak Erzsi felmenői: anyja Bärbel asszony varrónő, aki féktelen tempójú varrásával tartotta fenn magát és férjét is. Öt, az elűzöttet régi jugoszláviai szomszédai a 60-as években hazahívták varrni. Útjairól Cézár konyakot, Vegetát, rágógumit hozott az otthoniaknak és a tapasztalatot, hogy a svábokat elhajtották, és most nincs faluban iparos és paraszt. A megöregedett és beteg dédi emlékképeiben megelevenedik a múlt: nemcsak a partizánok kegyetlenkedései, hanem a háború előtti békés bácskai falu munkás hétköznapjai és ünnepei is fel-felvillannak a múltat és jelent szimultán módon egymáshoz rendelő mozaikképekben.

A családi múlt titkainak nyomába szegődő elbeszélő a regény önéletrajzi, nevelődési fejezetében megidézi saját gyermek- és ifjúkorának felejthetetlen élményeit, emlékeit is. A főhős, Babai Sebestyén idős szülők legkisebb gyermekeként 1928-ban született egy héttel Kisasszonyunk napja, a város búcsúja után. Ez az első önéletrajzi utalás a könyvben: a város, amelyről szó van, Szőlővár, azaz Szekszárd, László Lajos szülővárosa. A város életének évszázadok óta kedves ünnepe a Kisasszony napi búcsú a Remete kápolnánál (a kápolna és környéke mint jellegzetes szekszárdi hely a műben is előkerül). A szeptember 8-ai búcsú felemelő hangulatáról a város legnagyobb költő szülötte, a regényben is tisztelettel emlegetett Babits Mihály több versében is szól, talán az Ünnep című versében a legemlékezetesebben. Kisboldogasszony ünnepének regénybe emelése irodalom- ill. helytörténeti vonatkozásai mellett azért is bír kitüntetett szereppel, mert az öreg Babai áttérése a katolikus hitre, egyre mélyülő Mária-tiszteleíe és vallásossága szerves része e földműves család életének, és így Babai Sebestyén nevelődésének is. Figye