Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Ujlaky István: Nagy Imre és Alexander Dubcek
52 Út Dunatá) • 2003 június tóttá, hogy raportra menjen, és telefonon is letagadta magát. Williems szerint patrónus-cliens viszony volt az SZKP és a testvérpártok között, melyben a lojalitás és a bizalom döntő jelentőségű, és épp ez a személyes kapcsolat romlott meg. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a prágai tavasz legfontosabb vívmánya, a szólás- és sajtószabadság, melyet deklaráltak és meg is valósítottak, elfogadhatatlan volt a szovjet pártvezetés számára. Emellett Dubcek személycserék tömegét hajtotta végre a párt- és állami vezetésben, anélkül, hogy ehhez a szovjetek engedélyét kérte volna. A szovjet ill. VSZ-intervenció megértéséhez a szovjet belpolitikai viszonyokra is rá kell pillantanunk. Brezsnyevnek éppúgy megvolt a maga sztálinista, „héja” ellenzéke, mint 1956-ban Hruscsovnak, éppúgy tartott ettől az ellenzéktől, és ezért akart erőt felmutatni. Csehszlovákia körül hatalmas diplomáciai offenzíva zajlott: hét hónap alatt kilenc kétoldalú szovjet-csehszlovák, és egy sor többoldalú, öt „testvérországot” érintő találkozásra került sor. Arra is akadt példa, hogy a CSKP-delegáció távollétében tárgyaltak a csehszlovák kérdésről, noha pl. Kádár ezt rosszallotta. Dubceknek illúziói voltak a szovjetekkel szemben: a diplomáciai nyomás, a nyíltan fenyegető célú Sumava-hadgyakorlat ellenére hitt abban, meg tudja győzni Moszkvát arról, hogy Csehszlovákia nem tér le a szocializmus útjáról, és épp ő és csapata alkalmas a helyzet megoldására. Pedig a Prágával szemben sokáig jóindulatú Kádár figyelmeztette; szavai szállóigévé váltak: „Hát Ön valóban nem tudja, kihez van szerencséjük?”(Kádár ezt legkésőbb 1956 óta nagyon is jól tudta.) Dubcekék azt sem értették meg, hogy a számukra evidens célkitűzéseket a szocializmus humanizálására és demokratizálására Moszkva nem érti meg, sőt fenyegetőnek tartja, mert a Brezsnyev-csapat számára a szocializmus úgy tökéletes, ahogy van. (Pedig mindkét fél tanulhatott volna a magyar történésekből, ahol a kommunista pártellenzék 1953 óta a szocializmus humanizálását tekintette legfontosabb feladatának.) Dubceknek nem kellett a szovjet politika olyan cikkcakkjaival számolnia, mint Nagy Imrének 1953-1955-ben vagy a forradalom napjaiban. Ám ez, úgy látszik, nem könnyítette mega dolgát, talán, mert kevesebb rátermettséggel és tapasztalattal tekintett a szovjet politikára, vagy talán azért, mert éppen ez a folytonosság altatta el figyelmét: miért épp most kellene változtatni? Dubcek sem értette meg - akárcsak 1956 november 1-ig Nagy Imre - hogy itt nem arról van szó, bogy Moszkva aggódik a szocializmus ügyéért - hanem egy birodalomról. 12. A magyar forradalomnak és a csehszlovák reformnak egyaránt katonai intervenció vetett véget. Az egyiket „normálisnak”, a másikat „különösnek” is nevezhetjük. Az ugyanis az 1820-as évek óta megszokott, hogy a nagyhatalmak fegyve
