Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Illyés heroikus évtizede 1972-1982

Kovács Sándor Iván • Illyés heroikus évtizede

51

— Várnak a gyerekeim otthon, indulnom kell, verseket szeretnék kapni a lapnak, Gyula bátyám. Illyés már lép a versdossziéhoz, s idenyújtana két kéziratot, de Flóra néni közbekérdez:

— Hány gyerekük van?

Mondom, hogy három: Felicia, Elektra, Ádám.

Illyés érti a szót: még egy vers kerül elő mappájából.

Juhász Ferenc csúszkál a jeges-havas Józsefhegyi úton, beesik Illyésékhez. Ledob bundát, kucsmát. Csak úgy gőzölög a feje. Illyés kiteríti koponyája fölött két óvó tenyerét.

— Mit csinálsz, Gyula? - kérdezi riadtan Juhász.

— Melegszem egy lángelménél - válaszolja Illyés.

A világ legéletrevalóbb fotóművésze és filmcsinálója áttöri a Kútvölgyi Kórházban a nagybeteg Illyés köré húzott kordont. Mint kés a vajban, mint Juranics és Radivoj a török tábor sűrejében, oly magabiztosan halad célja felé. Elkábítja az utolsó főápolónőt is. Már látja a szépszál férfi test körvonalait a takaró alatt. Bátran odaszól:

— Gyula bátyám! Domi vagyok. Hoztam egy csokor virágot.

Illyés, espritgaulois-yal, franciás szellemben, azonnal visszafelel neki a fejére húzott takaró alól:

— Adja oda az özvegynek!