Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Nádor Tamás: Műhelyek
Nádor Tamás interjúi 89 a legkisebb voltam, a karácsonyi díjosztáskor - minden helyes válaszért járt egy odadobott szaloncukor - előttem nőtt a legnagyobb halom. S az édesség nem vonzott annyira, mint a győzelem édes íze. így kivártam a cukorzápor végét, s csak akkor csomagoltam ki az első sztaniolt. Ezután jött a latin, erre még egy piarista atya oktatott szeretetteljes szigorral. Az én pajeszomat azonban sosem cibálta meg, mert nekem kezdettől nagyon tetszett a „hic, haec, hoc” meg a többi „mondóka” és megragadott a nyelv gyönyörű rendszere. Ezt bizonyítja, hogy azokat a paradigmákat, amelyek tíz-tizenegyéves koromban belém vésődtek, ma is betéve fújom. Ahogyan a később elsajátított memoritereket is. Úgy hiszem, a latint amúgy sem igen lehet bölcs magolás nélkül megközelíteni, de persze, ez sem mindenáron követendő szabály. Ám azért a nyelvek elsajátításában mindig jól jön, ha valaki képes nyelvtani szabályokat, bizonyos alapismereteket, nem is beszélve a szavakról, gépiesen, vagy valamihez - például logikailag kötve - rögzíteni. Természetesen kinek a pap, kinek a papné, én inkább úgy voltam a nyelvekkel, hogy ragadtak rám, mint kutyára a bolha. És úgy látszik, jól esett a csípésük: felvillanyoztak. No de, kezdeti latin próbálkozásaimhoz visszatérve: nem sokáig tartott a nekirugaszkodás, mert államosították az iskolát, a szerzeteseket pedig elűzték. — Közönségesen fogalmazva: a bolhacsípés után jöhetett volna a vakaródzás, nyelvi története azonban azt látszik igazolni: az ön számára e tekintetben minden futurum exactum volt a maga nemében. A befejezett jövő (egy-egy meghódított nyelv) valóban csupán megelőzte a rákövetkező cselekvést: mindig új nyelvi tartományokba indult... —A latin helyébe kényszerített orosz először berzenkedést váltott ki belőlem, de ezen hamar túljutottam. Tapasztaltam: ott is vannak szép ragozások, ha nem is oly kiterjedtek, mint a latinban. És akkor kezdtem észlelni igazán, amit már korábban érzékeltem: minden nyelv egy-egy új világ, amelyet bejárni felér bármilyen fantasztikusan izgalmas kalanddal. Igaz, a latin révén még csak régholt klaszszikusokkal találkozhattam, de a többi nyelv révén már eleven kultúrákkal, s később sokféle emberrel. Ám nem kívánom szaporítani a szót: visszajött aztán a latin, folytatódott angol kalandom, valahogy kezdett rám ragadni a német. Akkoriban egyébként eszembe sem jutott, hogy egyszer majd humán pályára menjek. Belebolondultam a repülőmodellezésbe, és arról álmodoztam, hogy pilóta leszek. De, nyápic gyerek lévén, megelégedtem azzal, hogy - hiszen „tudok” angolul - a műszaki könyvtárban mindenféle modellező újságot böngésszek. S miközben remek dolgokat ellestem örökös bütykölési kedvem kielégítésére, észrevétlenül tovább araszoltam az angolban. Aztán egyszer csak egyik nagynéném könyvtárában
