Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 1. szám - Szepes Erika: A nemzés démona

58

Út Dunatát • 2002 március

lem közti kapcsolat kérdése összetettebb, mivel az esztétikát nyilvánvalóan inkább az értelem hatása (effect), mintsem annak tartalma per se foglalkoztatja.” És hová illeszthető vajon a műfordító tevékenysége, akire egyszerre hárul az értelem megkeresése és megtalálása valamint annak esztétikai formába való megfogalmazása?? (Paul de Man: Ellenszegülés az elméletnek, in: Szöveg és interpretáció, 101-102, Huba Miklós ford.) És mindez még csak a saját anyanyelvi szöveg megértésének nehézsége. A műfordítás legalább kétszeres megértési és átadási nehézséget jelent, amit Gadamer így jellemez: a fordítás „annak végtelen folyamata (kiem. Sz. E.), hogy az idegen beszélő nyelvérzékét és nyelvközlése tartalmát a saját nyelv nyelvérzékére és nyelvi tartalmára formáljuk át. Olyan önmagával folytatott beszélgetése ez a fordítónak, amelyet soha nem lehet befejezni.” (Hans Georg Gadamer: Gesammelte Werke, Bd. 8. 343. o., Tübingen, 1995.) Világosan rajzolódik ki ebben az okfejtésben az agnosztikus és egyben szubjektivisztikus álláspont.

Ilyen szöveghermeneutikai és fordításelméleti előzmények után fogalmazta meg Kulcsár Szabó Ernő az 1998-as debreceni műfordításelméleti konferencia („Műfordítás, világirodalom, komparativisztika”) első főreferátumát, amelynek javított-szerkesztett változata az Alföld 1999/2 számában jelent meg, és amelyet azzal indít, hogy az 1997-es miskolci, hasonló tárgyú konferencia ülésszakának meghatározó fölismerése az volt, hogy „a sikerültfordítás titka nem aforrás- és célszöveg közti ekvivalens megfelelésben van, ... hiszen ha a szöveg megértése során nem a másikat (mint olyat), hanem annak beszédét kell megértenünk, éspedig nem is a saját és az idegen vélemény küzdelmének egyszerű kibékítése formájában, akkor a műfordítás gyakorlata valóban nem azonosítható sem az »értelemátmentő rekonstrukció«, sem pedig a »tónusmegőrző« egyénítés technikáival. Sokkal inkább arról van szó, hogy az eredeti és a fordítás sohasem ad teljes megfelelést, de éppen ott, ahol ez a megfelelés lehetetlen és bekövetkezik az idegenség tapasztalata, ott olvasható le a fordítónak a saját nyelven végzett kreatív munkája.” (Kulcsár Szabó itt Hans Jost Frey: Übersetzung und Sprachtheorie bei Humboldt. In: Hirsch: Übersetzung und Dekonstruktion 60. című munkájából idéz.)

Amit Gadamer végtelen folyamatként ábrázol, Kulcsár Szabónál így jelenik meg: „...a fordítás végsősoron nem két szöveg közti autonóm viszony, hanem olyan beszéd, amely afolyamatszerű (kiem. Sz. E.), megértő, értelemkereső olvasás feltételének van alávetve.” Nem hiányzik a végtelenség fogalmának hangsúlyozása sem: „Végtelen feladatként így lesz a fordítás az idegen beszéden próbára tett önmegértés temporális eseménye. Az én önmagával folytatott beszélgetése egyfajta különös, dialogikus egyedüllét helyzete.” (Idem. Sz. E.) A fordító „kockázatos ma