Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Szepes Erika: A nemzés démona
Szepes Erika • A nemzés démona 55 Szepes Erika A NEMZÉS DÉMONA AVAGY MŰFORDÍTÁSI PROBLÉMÁK ÓKORI SZÖVEGEKBEN Az EMBERI ESEMÉNY - AVAGY AMIHEZ A TUDOMÁNYNAK NINCS KÖZE Oly korban élünk, amikor a szövegek értelmezése - még a legújabb, kortárs szövegeké is - problematikussá vált, olyannyira, hogy az autentikus értelmezés lehetőségét egész teoretikus iskolák vonják kétségbe. S miközben ezek a teóriák egyre távolodnak tárgyuktól, magától az irodalomtól, annál inkább tartják tudománynak magukat, olyannyira, hogy maga Paul de Man egy helyütt így ítélkezett: „az irodalomelmélet mai fejlődése tágabb filozófiai spekulációk mellékterméke”. {Ellenszegülés az elméletnek, in: Szöveg és interpretáció, Cserépfalvi, 1991, Huba Miklós ford., 101. o.) Az irodalomelmélet „melléktermékként” aposztrofált spekulációi között az előkelő első helyet talán az értelem, az értelmezés, az értelmező személy funkciójának ill. egyáltalán létezésének kérdésköre foglalja el. S kiemelten lehet probléma a műfordítás mint értelmezés, hiszen ott valóban az idegen szöveg értése az az alfapont, amelyről elrugaszkodva kell eljutni a saját nyelven való megszólaltatásig, aminek az értelmezésen túl még a mű esztétikumát is reprodukálni kell. Amióta műfordítás létezik, hogy másra ne utaljunk, mint az Ószövetség sokféle nyelvből összeálló« szövegére, majd az Újtestamentumot megszövegező koinéra - ami nem volt azonos az irodalmi ógöröggel s végül az Újtestamentumot latinra átültető fordításokra, vagy az ógörögből már az i. e. 3. században készült latin fordításokra (melyek közül terjedelmében és fontosságában az élen áll Ennius Homérosz-átültetése), amelyeket aztán a görög irodalom minél teljesebb birtoklásának és áthasonításának igényével folyamatosan fordítottak le latinra - tehát az első fordítások létrejötte óta létezik a jó műfordítás lehetőségének kérdése is. Egészen napjainkig nagyjából elfogadott vélemény volt, hogy jó műfordítás létezik, de az igazi művet tökéletesen visszaadó nem; az ekvivalens fordítás csupán illúzió. Ezt a nézetet sokféleképpen fogalmazták meg - legutóbb az 1997-es miskolci konferencián Szabolcsi Miklós -, de emellett éppen az utolsó egy-két évtizedben elterjedtek olyan extrém elméletek is, miszerint az eredeti és a fordított mű között nincsen semmi különbség, mert a fordítás során csak egy új intertext született (Józan Ildikó: Műfordítás és intertextualitás. In: A fordítás és intertextualitás alakzatai, Kulcsár Szabó E. - Kabdebó L. - Menyhért A.; Budapest, Anonymus Kiadó, 1998).
