Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

kerülve éljük át a mára történelemmé lett mindennapokat, egy másik helyen pedig a mindentudó narrátor szerepében is tetszelgő nagyapa Aladárhoz intézett ironikus szavai teszik egyértelművé a goethei hatást: „mint megátalkodott értelmiséginek, vagyok szívesfölhívni a figyelmedet sem explicit, sem implicit alakban nem vagyok azonos egy Mefisztó nevezetű úrra?i

Kövessük őket és időzzünk el körükben egy-egy jellegzetes és önmagán túlmutató történelmi helyzet- vagy korkép felvillantásával, hisz az időutazást a nagyapa társaságában megkezdő Bischof Aladár lelkében visszhangzó szavai aló. egység végén áttételesen az olvasóhoz is szólnak, akit a valószerűségtől egyre inkább eltávolodó, szürrealisztikus regényépítkezési megoldások egyre kíváncsibbá is tesznek („Mindent megtudhatsz, innen a toronyból mindent megtudhatsz?).*

Mintegy 250 évvel visszalépve az időben - mint egy visszafelé pergő fdmben - a harmadik fejezetben, a 17. mozaikképben elénk tárul az új hazába érkező ősszülők, „a fiatal, Bádenből elszakadt parasztpár, Stefán és Mária” viszontagságos dunai útja, új hazába érkezése, melyet az olvasóval együtt nyomon követ és fentről figyel Aladár és a kölyök-nagyapa. {Ugyejól látsz? Innen mindent láthatsz! - hajtogatta a szóke hajú, tüskefrizurás István nagyapa?f A múltba merülésnek ezt a jelennel összekapcsolt merész formáját, a szimultanizmusból fakadó meghökkentő váltásokat a szerző sikeresen ellensúlyozza azzal, hogy a pestis elől német földről menekülni kényszerülő fiatal párt egyúttal emberi közelségbe hozza. Az ismeretlenbe útnak indulni kényszerülő, a hosszú tutajutat várandósán is vállaló Mária és a számára biztonságot jelentő, életerős Stefán szinte a Betlehembe tartó názereti pár 18. századi követőiként jelennek meg előttünk. A regényvilágot és benne a hőseit játékos kedvvel teremtő író enyhe iróniától sem mentes távolságtartással, egyúttal - az kontraszt stilisztikai eszközét felhasználva - naiv kedvességgel rajzolja meg az ősszülők alakját és beleszövi az életképbe menekülésük és ma már mitikusnak ható honfoglalásuk közismert történelmi okait is:

„ Ott kötünk ki! - nézett feleségére Stefán, az asszony mint egy nagy hordó, ami jobbra vagy balra el akar gurulni. - Bízzál a vízben, partra tesz bennünket.

Felkucorgott Mária: - Megint megmozdult, a bal oldalon rúg!

Fiú lesz, biztosanfiú lesz! -kiáltotta boldogan aférfi. - Erősfiú. Azt mondják errefelé gazdagon terem aföld. Kapunk földet, házat, tíz esztendei adómentességet.(...) A törökök Isztambulfelé lovagoltak, kiveszett mezőket hagytak maguk mögött, űrt, amely emberért kiáltott. Elvaduló földeket, ezerféle színes virággal, a levegőben pacsirtapontokkal, mocsártól, láptól csillogó réteket. A német földet megsötétítette a pestis. Csuklyába bújtak az emberek, ne lássék rajtuk a betegség. Fekete keresztet rajzoltak a kapukra: itt a döghalál pusztít! Egyik ember messze kerülte a másikat, nehogy rálehelje a halált.

8