Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Grendel Lajos: A tények mágiája
Grendel Latos • A tények mágiája 33 torizáló, se nem pszichologizáló, hanem ontologikus, híven írói programjához, amely az irodalmi művet a létről szóló (egyik lehetséges) beszédnek tekinti - egy adott kor létezésélménye lenyomatának. Ez az egzisztencialista-fenomenológiai ihletésű írói stratégia nem tűr meg semmilyen irodalmon kívüli prekoncepciót, nem valamilyen „eszmének” (rosszabb esetben rögeszmének) az illusztrálását szolgálja, hanem a lét hűvös és közömbös brutalitásával szembesít, mint legjobb műveiben Camus vagy Beckett. Teszi ezt a szerzői háttérbe vonulás és elszemélytelenítés olyan fokán, amelyben a hangsúly nem a szereplők lelkivilágának elemzésére, társadalmi környezetük és beágyazottságuk panoramatikus megfestésére, tudatműködésük Joyce-e vagy faulkneri leírására vagy másfelől az alkotás folyamatának, az írói műhely működésének bemutatására, netán az elszabadult, kontrollálatlan, nárcisztikus nyelvi-stiláris orgiákban való élvezkedésre esik - hanem a szereplőkre vonatkozó adatokra, tényekre, a közöttük levő bonyolult (sokszor elrejtett, nemegyszer action gratuite-szerű cselekedetekben kirobbanó) viszonyokra, a tények és összefüggések mögött megbúvó drámákra, egy „jelentéktelen” földterület népességének sorsára, amely valahol a mindnyájunk sorsa is. A megszaporodott történelmi utalások itt nem azt a célt szolgálják, hogy elborongjunk nemzeti történelmünk megannyi sérelmén és tragédiáján, vagy hamis, sosem volt aranykort fessünk nosztalgiázva e történelmi kulisszák falaira, hanem hogy bepillantsunk önkényes, szeszélyes, kiszámíthatatlan működésének titkaiba. Mészöly optikája még ott sem engedi, hogy elérzékenyüljünk, ahol egészen közeire ereszkedik anyagához, mint a Megbocsátásban vagy a Családáradásban. Másfelől azonban éppen ezekkel a műveivel kapcsolatban vetődhet föl a kérdés (Bán Zoltán András nem is teketóriázik, hogy megfogalmazza és kimondja), hogy milyen határig produktív ez a következetesen személytelen írói attitűd? Véleményem szerint, mindenekelőtt azokban az írásaiban (Szárnyas lovak, Magyar novella, Bolond utazás) működik távlatokat nyitón és hatásosan, amelyekben, Balassa Pétert idézve: „minél mélyebben hatol a realitásba, annál csillámlóbban irracionálisnak mutatkozik. Minél erősebb, dúsabb, már-már természeti-természetszerű a realitás, minél komorabban érzéki, annál reménytelenebbül várakozásteli a szellemi horizontja, annál nagyobb hangsúly esik - a hangon át (per sonam) - a rend érthetetlen logikájára.” Mészöly Miklós kési prózájában tehát a tények különös, mágikus működésének lehetünk tanúi. Ezekben a prózákban az író valami egészen szokatlan bravúrt visz végbe: a Magyar novella-féle nyitott műveiben úgy rendezi, csoportosítja, köti össze a tényeket, hogy eloldja őket hétköznapi-pragmatikus röghözkötöttségük-
