Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Pomogáts Béla: Az atléta halála
Pomogáts Béla • Az atléta halála 25 mégsem a választott hős - az ókor végi keresztény püspök vagy a huszita háborúkban szerepelt cseh vitéz - életét akarják bemutatni, hanem a történelmi ember és közelebbről a diktatórikus rendszernek alávetett emberi személyiség általánosabb konfliktusait, élethelyzeteit, választási lehetőségeit. Azt, hogy az ember, az emberiség miként teremti vagy szenvedi el a nagy történelmi mozgalmakat és fordulatokat, és közelebbről miként torzul el a mindenütt jelenlévő kommunista diktatúra hatására, avagy ellenkezőleg, milyen áldozatok árán tudja megőrizni személyiségének viszonylagos autonómiáját. Ezek a regények valóságos történelmi hősök sorsában fogalmaznak meg általános értelmű, történelemfilozófiai utalásokban gazdag példázatokat. A példázatos fogalmazás kényszerű módon divatos forma volt, de nem csupán divat. A magyar társadalom életének, küzdelmeinek vizsgálata és értelmezése a jelenségek, a viselkedésformák, a kollektív lélektani reakciók bizonyos típusainak körülírásával járt. A közösség lélektani, morális és kulturális jellegzetességeit és karakterét kifejező vagy éppen szabályozó folyamatok szinte megkívánták, hogy a prózairodalom elvontabb módon közelítse meg őket, és a valóság képének érzékletes ábrázolása mellett egy olyan fogalmi rendszert is létrehozzon, amely által meg lehet adni a köznapi tapasztalatok érvényes magyarázatát. Az elvonatkoztatásnak és általánosításnak ezt az írói igényét a példázat műfajában lehetett eredményesen valóra váltani. Ilyenkor nem maga a történet nyújtott eligazítást, hanem annak történelemfilozófiai, antropológiai vagy etikai jelentése. A parabolának valóságos művészi funkciója volt: a példázatos fogalmazás közvetítette a teljesebb írói üzenetet. Miként a felvilágosodás filozófus íróinál, Voltaire kisregényeiben és Diderot párbeszédeiben, ezekben a példázatokban is bölcseleti vagy etikai felismerésekké lényegültek át a valóság rendezett és értelmezett jelenségei. Az elbeszélésnek eme fajtája kétféle tévedésre csábította a kritikust: vagy puszta absztrakciónak tetszett az elvont filozófiai mondanivaló miatt, vagy ellenkezőleg, hagyományos értelemben realista alkotásnak minősült a mű első rétegének hiteles valóságábrázolása következtében. Valójában mindkét vélekedés helytelen, és a parabolikus elbeszélés csakis a történet és a jelentés összefüggésében vizsgálható. Valóságtartalma nem a közlés első rétegének realizmusában (avagy szürrealizmusában, netán groteszk abszurditásában) rejlik, hanem abban, hogy az elvontabb, példázatos jelentésnek miként sikerült képletbe szervezni a kor etikai, lélektani és bölcseleti jelenségeit. Mészölynek már korai írásaiban is ilyen szervezettséget, elvont képletalkotó erőt vélünk felfedezni. A Sötétjelek és a Jelentés öt egérről novellái vagy a Magasiskola
