Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 3. szám - Bakonyi Veronika: A tárgyiasság (mű)formáinak körüljárhatósága

Bakonyi Veronika • A tárgyiasság (mű)formáinak...53

A Merceria múzsája mechanizmusa és öntudatlansága révén kapcsolódik a látszatvilág hiányosságához, így nem hatol át szépség és megismerés mélyebb rétegeibe, megsemmisül az emberestű jelek dimenziójában, az idill felszínén él csupán ez a szépség. A Merceria mint szemléleti forma, átmenet a lírai festmény és a térhatású lelki kép között. A nagyvárosi tájkép objektivizálása az anyag folyamatosságában, a babitsi ismétléstechnikával is előhívott körforgással a mindenkori emberi lélek körüljárhatóságának vágyára reflektál. A Merceriában azonban fellép a bergsoni hiány, ami révén a vers éppen tragikus ellenpontozása a nagyvárosi tájképnek. A költemény motivikus és időbeli összefüggései már megvilágították a személyes ihletettség néhány forrását, az élmény hétköznapi életből merítettségét. A nagyváros kéjnői, színésznői és Kollár Gizi alakja egyszerre tárgyiasítja és önti „egy századvégi almanachképbe” a szubjektum korát. A Merceria is a szalonnyelvi divatos szókincs révén, a kétsoros páros rímű strófák, tizenegy szótagú sorok csilingelése egy látszólag gondolatiságot nélkülöző hangulatlírát szólaltat meg. A merceria olasz szó rőfösboltot jelent; a cím etimológiáján elindulva a nő egyik attribútumához jutunk el, a ruhához. Azonban már Baudelaire: Az ékszerek című verse kitér a női test szépségének kapcsán arra, hogy a felszíni szép valójában nem tartozhat a szépség emberiből fakadó kategóriájába. A „látszat”, a léttelen versformája és a ruha jelképiségére utalásával tehát a szecessziós táncoló-feldíszített erotika világának referenciája. Ugyanakkor a képből kiinduló eszményítés kérdését tovább is kibontja egy újabb referenciakor: „Körülcukrozza fénnyel őt a villany / s ő mosolya cukrával visszavillan.” Az édes nő a Recitativ több verse körül is kísért. Rába, Illés és Csányi is megemlíti Babits vonzódását a fogarasi Chyba cukrászda kis közönyös, ám szépséges cukrászlánya, Emma iránt.33 Ezzel az életrajzi képpel a vers személyes rétegzettsége bővül. Míg Baudelaire-nél a múzsa testének leírása, a művészi anyag egzisztenciájának megváltoztatása az ideológiai változáson kívül poétikatörténetit is jelez, addig a Merceria közönyös és mozdulatlan „szimbólum” - Emmájának is fény derül eddig megzavaró tökéletességének hiányára. „De bármi szép kivágott melle, karja / nem ér fel hozzá az óhajok alja. // Mert hol az angyal végződnék a nőben / ottan végződik ez a nő: csípőben.” A vers monoritmikus prozódiája és a nietzschei örök körforgást előhívó kirakati bábu forgása a semmivel birkózó képmás küzdelmének hiábavalóságát idézi. A Merceria bábujának női vonatkozása még inkább felruházta őt léttel, az égi képmás leképeződésének, a szellemével és testével is teremteni képes ember alakját öltötte fel a lírai képben. A jelenés képisége azonban éppen akkor válik csupán élettelen, anyag nélküli képpé, amikor a vágy nőiségében csalatkozik, amely így a teremtés