Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Bakonyi Veronika: A tárgyiasság (mű)formáinak körüljárhatósága
Bakonyi Veronika • A tárgyiasság (mű)fqrmáinak... 49 máit együtt szemléli. Babits a műtárgy mozdulatlan örökkévalóságának és a haláltánc tartamának versbeli összeegyeztetését is tematizálja az említett ciklusban. Idő- és versmozgás valamint a forma metszéspontjaként közelíthető meg az Atlantisz Aphrodité-torzója, a bergsoni repedező föld tercinái („Máris messzebb járja a régi táncos / körül, a Nap körül a régi kört, // hogy az ne lássa, hogy a bőre ráncos...” - Őszi harangozó). A testek megtörtsége is a mozgásra reflektál. Babits a Képek És jELENÉSEK-ben a nietzschei apollói és dionüszoszi erőket dialógusba hozza a bergsoni léttelen, mechanikus mozgás és az élő kategóriájával. „Nietzsche dionysosi és apollói költészetet különböztet meg a régi, külsőleges műfajfelosztások helyett” - írja Babits A tragédia születéséről.^ Tverdota Babits fiatalkori költészetének görögös dekadenciaélményében látja megnyilatkozni a dionüszoszi mámort, kitágítva ezzel a dekadencia fogalmát. Babits korai költészetének esztétikai koncepcióját véleménye szerint nagy súllyal befolyásolta Nietzsche A tragédia eredete című műve. Korai költészeten kell értenünk a korábban Klasszikus álmoknak keresztelt ciklust is, aminek címe a nietzschei kettősséget foglalja egységbe. „A tragédiaíróhoz hasonlóan a lírai költő ugyanúgy keresi a mámorosán kiáradó zenének legjobban megfelelő apollói képet.”u A nietzschei örök körforgás gondolatát is a görögös dekadencia applikációjának tartja Tverdota, amit egyrészt érdemes lehet megközelíteni a görög mítosz galériájából kiemelt hősök personái felől, másrészt a szecessziós haláltánc motivikus áthagyományozódása szempontjából is. Babits dekadenciája egyszerre jelenti a szellem visszamenekülését önmagához, saját apollói könyvvilágába és egyszerre takarja az Élet szenvedélyes irigylését. A középkorban a testi pusztuláson keresztül megragadott halál táncoló csontvázai az árnyaló szecesszióban nő és férfi báli táncává finomodott; Babits Képek és jelenések ciklusában azonban egybeleng, összetartozóvá válik a karneváli tudat és az apollói alkotás felszabadulása és e kettősségből eredő szorongás („élan vitai”). A puszta anyag forgása, keringőzése, az ösztönök önmagában léte és a testében megtört ember ég felé tekintésének disszonanciája teszi újra valóssá a haláltáncot. Ami a babitsi recenzióból kiemelendő továbbá, az a már említett életlendület fogalma, valamint a lehetséges kategóriája, mely felidézi a Vakok a hídon sorainak többirányúságát, a delphoi jósdára és Apollónra reflektálását, az Isten kezében makáma jósvonalainak képét, illetve a tánc különböző formáinak (Merceria, Őszi harangozó) életlendületét. A szabad lénynél a percepciók nemcsak közvetlenül hatnak, hanem „virtualiter” is az érzet oszthatatlan folytonosságában. így a lélek az anyagitól független új ritmust kapott mozgások gyűjteménye, melyek hatással
