Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Pomogáts Béla: Az atléta halála
24 Úr Dunatái • 2002 március Pomogáts Béla AZ ATLÉTA HALÁLA Mészöly Miklós olvasójának általában a történet mögé kell hatolnia, ha igazán meg akarja érteni az író szándékát. A novellákban és regényekben ábrázolt világ hiteles, a hősök eleven emberi jellemek, a választott korszak és társadalmi környezet a módszeres megfigyelő biztonságával és a művész felidézőképességével kap ábrázolást. Mégis úgy érezzük, hogy mindez csak alkalom valamilyen tágasabb jelentést hordozó eszme vagy felismerés kifejezésére. Ráeszmélünk arra, hogy az író az elbeszélés mélyebb rétegében rejtette el azt, amit valójában mondani akart. Ha a Mészöly-regények és -novellák teljesebb értelméig kívánunk hatolni, a történetek hátterében ható eszméket kell felderítenünk. Mészöly olvasója nem érheti be azzal, hogy pusztán a történetre és a figurákra figyel, az események tárgyszerű rajzából, a lakonikus rövidséggel fogalmazott párbeszédből kell kihámozni a szöveg igazabb értelmét, megfejtenie az író üzenetét. Az - először Párizsban franciául, majd 1966-ban idehaza magyarul is megjelent - atléta haldia igazi jelentése is a regénytörténet mögöttes terében rajzolódik ki: Öze Bálint sorsának és emberi helyzetének jelképes értelme van. Aki Mészöly regényét úgy olvassa, mint egy különös sportkarrier történetét, az alig tud vele mihez kezdeni. Mészöly nem sportregényt akart írni, mint ahogy Ottlik Géza könyve, az Iskola a határon sem pedagógiai regény. A sportoló küzdelmes életének és tragikus halálának általánosabb, mondhatnék filozofikusabb jelentést szánt, saját bölcseletére, ember- és világképére, etikai rendszerére utal az események mozaikos rendjében, a sportkarrier epizódjaiban. Mészöly a modern irodalom metaforákban építkező módszerét követi: írásai bölcseleti vagy erkölcsi felismeréseket fejeznek ki, szimbolikus értelmű példázatok. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy műveit nemegyszer viták fogadják és vegyék körül. A hatvanas évek magyar irodalma általában kedvelte a példázatos fogalmazást. Ennek nemcsak regénypoétikai vagy mentalitástörténeti, hanem egyszerűen politikai háttere is volt: a kádárista korszak irodalompolitikája inkább eltűrte a metaforikus-parabolikus, mint a közvetlen-tárgyias ábrázolást, és az írói mondanivalót: a társadalomról alkotott képet vagy a történelemfilozófiát gyakran a narráció hátterében, utalásos rendszerében kellett elrejteni. Akár a regények között, akár a színpadon nézünk körül, gyakorta találkozunk e példázatos fogalmazás változataival. Déry Tibor és Sánta Ferenc „áltörténelmi” regényei - A kiközösítő ís Az áruló - történelmi személyeket léptetnek fel, történelmi eseményekre utalnak,