Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Bakonyi Veronika: A tárgyiasság (mű)formáinak körüljárhatósága
46 Út Dunatát • 2002 szeptember egy avantgarde, nyíltan szaggatott verset helyez egymás mellé. A Babits-vers „a századvég kedvelt eszközeit” vonultatja fel mind a forma, mind a képalkotás tekintetében. Azonban éppen ez a túlzott „rend” domborítja ki a refrént és a versszakok közötti csend, szünet jelentőségét, ami Kuczka szerint ígyformateremtő eszközzé válik. A refrén használatának bátorsága mellett ugyanis ezek a refrének tizenkét soros szakaszokat bomlasztanak ketté. De a szünetek beiktatása a fulladozó költői én lélegzetvételét tárja fel a papíron. A lépkedés a papíron szellemképe tehát a horror vacuitól kísért. „Negatív formának az irodalmi műben (...) a csendet tekintem, és azt a csendet is, amelyből az alkotás kiemelkedik” - határozza meg Kuczka. Ami a tárgyiasság vonalát körvonalazza az erre utalás szándéka nélkül Kuczka előadásában, az a papíron kívüli dimenzió terének negatív formálására vonatkozik. Az én anyagi körüljárhatóvá tételének igénye fogalmazódik meg benne, a bergsoni mozdulatlan szimbólum mozgásba lendülése - a líra valóságteremtése által. A szobrászat és a grafika esztétikája „negatív formán azt a teret érti, amelyet a szobor anyaga többé - vagy - kevésbé körülzár”.21 Kuczka továbbá egy jelölő példát idéz: „Daidaloszról írja Szicíliai Diodórosz, hogy »joggal nyerte el az emberek bámulatát, mert ő volt az első, aki nyitott szemeket adott szobrainak, elválasztva egymástól a lábaikat s a karokat is előrenyújtva ábrázolta«. A bámulat jogos volt, mert a negatív formák ilyen mértékű alkalmazásával a görög szobor a mozdulatlanságból a mozgásba, az időtlenségből az időbe lépett.” így töltődnek új tartalmakkal Babits mozdulatlan mezítelenségű szobrai az Atlantisz búvár-embere mellett, és így válnak igazán tárgyivá a parnasszista műtárgyleírások. Az örökkévalóság és a tartam ilyen módon helyeződik egymás mellé az alkotás horizontján a babitsi költészetben is: „S a szobor mögött lámpám besütöm a sötétlő néma zugolyba: / porló halom emberi csont van ott, ahová a víz sodorta.” Az Atlantisz mint a Képek és jelenések darabja, több motívum által kapcsolódik a Psychoanalysis Christianá-\\oz, amelyekről a továbbiakban említést teszünk. (A ciklusbeli elhelyezkedése révén is figyelmet érdemel, hiszen az ihlet verse után, a Reggeli ének után tűnik fel ez a törött oszlopként is interpretálható képvers.) A Képek és jelenések ciklus verseinél jóval később született művet azért emelhettük ide, mert Babits „hatalmas költeménye egyik legérdekesebb dokumentuma műhelytitkainak. Benne a földi ember esendőségét, kiforratlanságát, kirakatijelenség-mivoltát az antik szobrok tökéletességével hasonlítja össze. Ebből az alapeszméből lép tovább Hiszekegy című versének irodalmias hangvételű sokistenhivőségéből a modern keresztény ember lelkivilágának és külső megjelenésé
