Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Gombos Péter: Borbély Sándor: A Nyugat tájain
10 Út Dunatái • 2002 szeptember Gombos Péter BORBÉLY SÁNDOR: A NYUGAT TÁJAIN Tanulmányok, műelemzések Különös bédekkerként segíti Borbély Sándor könyve az olvasót - a Nyugatra utazót. A cím ugyanakkor sejteti, nem határozottan körülírható a célpont. Hogy is lehetne az! A harminchárom évet élt Nyugat (amely nem váltotta meg, ám megváltoztatta a magyar irodalmi életet, még inkább az irodalomszemléletet) ugyanis oly sok nagy írónk, költőnk remekművét tartalmazta, hogy bizony nem könnyű kihagyni közülük bárkit is. Borbély Sándor nem is vállal kockázatot azzal, hogy valamilyen konkrét vagy épp nehezen megfogható szempont alapján szelektáljon. Hiszen kiválaszthatott volna egy vagy két nemzedéket, akár csak egy évtizedet is, lehetett volna tematikus a gyűjtemény, vagy tekinthette volna a műfaji azonosságot a kánon alapjául. Kötetébe ehelyett azoknak a műveit válogatta, akiket nemcsak nagyon ismer, de nagyon szeret is. Ez így kicsit talán személyesebb, elfogultabb írásokat eredményezett - és többek között ezért olyan jó olvasni ezt a könyvet! Valljuk be őszintén, a kísértést, hogy mélyebbnél mélyebb, magvasnál magvasabb, mindazonáltal modern gondolatokat (ihlető forrás: egy jeles francia szerző) vessünk papírra egymásnak, nehéz legyőzni. Pedig írhatnánk mindenkinek is. Erre is jó példa e kötet. Miközben kétségkívül csak az irodalmat szerető, értő olvasó juthat el szerzett műveltsége révén az igazi aha-élményekhez, nem kell minden bekezdést kétszer újraolvasva, a vonatkozó szakirodalmat böngészve, fejezetenként pihenőt tartva haladnunk. A könyv ugyanis érdekes. Ez persze nem meglepő annak, aki hallotta már a szerző valamelyik előadását élőszóban. Hogy mindez a nyomtatott szövegen is „átjön”, már nem kis bravúr. Persze lehet, hogy sokan épp ezt róják fel e tanulmánycsokor hibájául. Kétségtelen, még csak szándékát sem fedezhetjük fel a teljességre való törekvésnek egyetlen vers elemezése során sem. Ugyanakkor megismerkedhetünk „Ady Bandi” szinte összes (na, jó: több) nőismerősével, a találkozások körülményeivel, esetenként a hölgyek által viselt ruhákkal is, s hitetlenkedve olvashatjuk a mintegy mellékesen odavetett megjegyzést: három hónappal férje halála után Csinszka már Babits kedvese lett. Talán az sem tűnik első olvasásra annyira fontosnak, hogy A Pál utcai fiúk nyolcnapos cselekménye során miért nincs egyszer sem vasárnap. Pedig ezek a dolgok épp annyira fontosak, mint amennyire érdekesek egy költő, író jellemének
