Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Gombos Péter: Borbély Sándor: A Nyugat tájain
Gombos Péter • Borbély Sándor: A Nyugat tátain 11 vagy épp művének értelmezésekor. És ez adja meg a lehetőséget az irodalomtörténésznek időről időre arra, hogy összekacsintson olvasójával. A könyv első, legterjedelmesebb része természetesen Adyról szól. Természetesen, hisz aligha engedheti meg magának egy szerző, aki az adott így élt...-kötetet írta, hogy immár a frissebb szakirodalmat is felhasználva ne írjon újra és újra egyik kedvencéről. Ezúttal - többek között - a költő küldetéstudatának megjelenésére, a zsidókérdéshez való viszonyára, a kötetkompozíciókra, a szabadkőművességre és - magától értetődően - a nőkre koncentrál a tanulmányok szerzője. Forrásként Ady-verseket és az életút érdekesebb momentumait használja Borbély Sándor. Az eredmény meggyőző, bátran állíthatjuk, az általános iskolában e versektől elrémített középiskolás is rácsodálkozhat az elemzések olvastán a tényre: Ady bonyolultságában is egyszerű, s nemcsak azért, mert „ha nagyon fontosat akart közölni, nagyon egyszerű tudott lenni”. A támpontul szolgáló életrajzi adatok, esetleg idézetek segítségével a választott költemények mindegyikét igyekszik „tisztába tenni” a szerző - sikerrel. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, bár szükség esetén Borbély Sándor a ritmikai érdekességekre éppúgy felhívja a figyelmet, mint a rímek változatosságára vagy épp a forma sajátosságaira, a „legerősebb” részek mégis az anekdotázós, már-már „sztorizós” részletek. Éppen ezért talán a szerelemittas Adyról elmélkedő fejezet ragadhatja magával leginkább az olvasót. A gyermekirodalmár három fejezet erejéig bújik elő a szerzőből. Borbély Sándor - aki amúgy „a gyermekek barátja” - először Molnár Ferenc klasszikusát veszi górcső alá (aktualitás: az Olaszországban is kötelező olvasmánnyá lett történetből neves itáliai rendező készít most filmet). Megismerhetjük a keletkezés történetét, a műfajból (bandaregény) adódó sajátosságokat és a világirodalmi párhuzamokat. És itt olvashatunk arról a furcsa tényről is, hogy a cselekmény nyolcnapos időtartama alatt bizony egyszer sem hiányoznak a gyerekek az iskolából, vagyis A Pál utcai fiúkban egyszer sincs vasárnap! E különös dolognak nemcsak az igazolását (Molnár Ferenc mindössze egy csütörtöki napot határozott meg pontosan, ebből kiindulva kell számolgatnunk előre, majd vissza), hanem a magyarázatát is megadja a tanulmány szerzője: „a jó műtől nem kérjük (nem kérhetjük!) számon rigorózusan a realitást.” S tényleg, a látszatvalóság sok remek ifjúsági könyv sajátossága. A második gyermekkönyveket taglaló írás Móricz Zsigmond három regényét elemzi. A közös ezekben (a Pipacsok a tengerenben, a Légy jó mindhaláhgban és az Árvácskában) a gyerekszereplő, a különbség, hogy mindegyikben más okból található ifjú hős.
