Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - Simon László: A szekszárdi Balassa János Kórház

70

Út Dunatát • 2002 június

monetáris bürokrácia és egy szerencsésebben erőszakos oktatáspolitika ollójának nem megértő, fojtó szorításában fuldoklik, egy zárt kasszán belül lebegtetett teljesítmény - illúzió rémálmának következményeként állandóan a csőd szakadékának szélén egyensúlyozva. Mert rosszul irányított, ugyanis krónikusan túlpolitizált. Mert beruházásai nem a józan megfontolás, horribile dictu az előnyösnek is felfogható globalizáció sikerei, hanem a pénzleső provinciális összefonódások korrupt szörnyszülöttei. Mert választói szavazatok megszerzésének furfangja lehet: az egyik, más telephelyen lévő részlegünk az örök és már sajnos alig kijavítható példa. Mert méltatlanul háttérbe szorított és mégis részrehajló. Mert pártfrakciók pusmogása során kiszemelt áldozat. Mert a négyéves fluktuációval szemben: örök.

A gyógyítás ügye - nem az „egészségügy” - azonban soha nem omolhat öszsze. Ki fogja bírni a minisztereket, akikben az első napokban mindig feltétlen bíztunk. Ki fogja bírni a pandúrból lett rabló szakszervezeti vezetőket. Ki fogja bírni a politikai „ejtőernyősök” áradatát is, akik saját, és a párt preformált elképzelései szerint igyekeznek meghamisítani a képet. Nehezen elképzelhető, de lehet, hogy még a folyamatosan hamvaikból feltámadó főnix - álreformokat is ki fogja bírni, egészen addig, amíg valami csoda folytán a várt, az elképzelt, a valóban hatékony és minden résztvevőre egyenlően kiterjedő generális reform elkövetkezik. Egyet nem tud csak elviselni: ha mi is magára hagyjuk.

Harmadszor írom le, hogy 2000. szeptemberében. Sorsfordító idő. Sok minden szól amellett, hogy gyorsan változónak tartott világunknak valóban változnia kellene ahhoz, hogy méltóan tudjunk emlékezni Szluha György apátkanonokra, dr. Babits Mihályra, Tormay (Krenmüller) Károlyra és a többiekre. Most úgy gondolom, ők voltak a szerencsések. Lehet, hogy a Szekszárdi Kórház 300 éves születésnapjára írandó - gondolom szuper-elektronikus és intergalaktikus - évkönyvben minket tartanak majd szerencsésnek az utódok, mondván: milyen kicsinyesek voltak a gondjaik. Ezek a gondok viszont most a mieink, most kellene úgy oldanunk meg őket, hogy örömmel emelhessük fel a pezsgőspoharat kétszázadik születésnapunk ünneplésére.

Ez a könyv, és a hasonló jubileumi kiadványok nem az olvasó kedvéért születnek. Inkább olyanok, mint a kétezredik év millenniumi lobogói - az ünnep néha megtévesztő fénye után gyakran vágják őket sutba a mindennap gondjai miatt. Ha mégis eljutna idáig valaki búcsúzó gondolataim ízlelgetésében - lecturis salutem!