Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Málik Zsuzsa: Babits Mihály: Az angyal
48 Út Dunatát ■ 2002 túnius óriás állat <nak a> |:síró:| bömbölése hallott. Az angyal leindult a sáros folyóhoz, azon az úton [,] amelyen annyit járt <szép> |:bús:| meleg estéken az ember leányával, s később már egyedül, szabadságot keresve a magányban, [nincs veszsző] (de akkor is jaj, egy rezgő szunyogoszlop [szúnyogoszlop] tapadt rá, ment vele, ezer mérges csipéssel [csípéssel] bosszantotta testét, zavarta gondolatjait... akkor szúnyogok [szúnyogok], most az esőcseppek...). Ment, ment, le a partra, a fiaira gondolt, akikhez igyekezetett... [csak egy pont van] És egyszerre a hajlásnál eléterült az egész panoráma. Hol vannak már itten a révészek?! A kalibának híre sem volt sehol, a szürke tenger beborította az egész láthatárt; Arfaksád és Szeláh sohasem fognak már eleibe jönni mint mogorva, szőrtelen kutyák, |:alázatosan,:| az ügyetlen Lapáttal... Áradás! áradás! Azázielnek elfacsarodott a szíve, mert angyali szíve volt még, <amely> megesett minden emberi szerencsétlenségen. Állva maradt a partnál és szótlanul nézte a rengő és pattanó sűrű [sűrű] köröket, amiket a zápor csinált a végtelen folyón. |:Ó jaj! mi lehet a szándéka az Égnek? :| Különös formájú [formájú] nagy sötét madarak szállottak alacsonyan a víz fölött. Elmosódtak az eső rácsa közt. Messzebb egy óriás, krokodilszerü [krokodilszerű] lény kapaszkodott föl az iszapban. Elhagyott vidék volt ez már egészen! Azáziel a fiaira gondolt. Szinte látta már a mérhetetlen, [nincs vessző] repülő sárkányokat, a lusta nagy orrmányosokat [ormányosokat], ormótlan agyart, lötyögő bőrt; [:] akik majd meg fognak itten telepedni; akikkel az ő fiainak kell majd megküzdeni. Büszke [Büszkén] <is volt> |:képzelte el a harcban :| [a] fiait, az óriásokat... A zápor csak pettyezte tovább [nem szerepel a tovább szó] a vizeket, vigasztalanul [vigasztalan] | rnyult: | a nagy szürke tenger, de Azazielnek [Azázielnek] nem volt kedve visszamenni. Az asszonyára gondolt, az ember leány ára\ \... :| <kit otthon találna> kicsinyes szemrehányásaira, kicsinyes gondjaira, [a kicsinyes gondjaira nem szerepel] szeszélyeire, amikkel várja otthon, a nagy szürkeségben. Visszamenjen? Ó [,] micsoda sötét [silány] ez az élet! Szépek az ember |:ek:| leányai, szemeik szelídek [szelídek,] mint egy planéta alkonya, ajkukon az élet vöröse hívogat [hívogat]. De a lelkűk törpe és önző. Nem a lélek nagy bennük, csak az élet... egy rész az Isten életéből [,] amelyet Évába lehelt a hatodik napon... egy szikra az örök, meleg, tenyésző életből... ez az élet csábította az angyalokat, mikor az Istenfiai látták az emberek leányait [,] hogy szépek volnának, [nincs vessző] és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, kiket kedvelnek vala... Ez az élet csábította őt is - mivelhogy az
