Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Málik Zsuzsa: Babits Mihály: Az angyal
Málik Zsuzsa • Babits Mihály: Az angyal 49 angyaloknak nincsen életük [,] mert ők tiszta lelkek; és megkívánták a meleg, testi életet. És vettek maguknak testet és feleségeket... Azáziel elfeledte útját [útját], a záport, az eltűnt [eltűnt] révészeket... Abolibah szépségére gondolt, amint várta őt, mennyei szeretőjét, ragyogva és | rejtelmes: | vágyakban lihegve, [nincs vessző] a part magas fokán. Önmagára gondolt, arra az időre, amikor először erre a földre szállt, tele szerelemmel és szeretettel az emberek fiai és leányai iránt, kész bebörtönözni magát értük e kicsi csillagon, kész elszenvedni a keserű [keserű] halált, ajándékokat hozva és áldozatot az egész világnak, angyalésszel még, angyalérzelemmel! Dédelgető reményt hozott e különös fajba, mely földből és Istenből született [született]. Ó, ha a mély és meleg élettel [,] mely az embernek adatott, angyali <Jóság> |:Erő:| és Okosság szövetkezik - mi nem lehet még az Ember Fiából [fiából]! És most visszaemlékezett Abolibahra [,] aki útjába [útjába] állott terveineknem gonoszságból [,] csak kislelküségből [kislelkűségből]. Aki visszatartotta könyörülő kezét [,] melyet az emberek felé nyújtott, aki lenyírta [lenyírta] okosságának szárnyait... Mert minden perc [,] melyben szelleme tovaszállt, hűtlenség volt a Test és Asszony iránt; minden adomány [,] melyet [amit] másnak adott, őt rövidítette meg, őt és gyermekeit. És - szép volt Abolibah, olyan szép [,] hogy mikor elébe állt, semmitsem [semmit sem] látott tőle a világból. Még most is szép volt [,] mert annak az ősidőnek asszonyain nehezen tudott győzni az Idő. Mégis hervadt, [nincs vessző] lassan, mint a rózsa. Ennek a hervadásnak illata betöltötte a házat, betöltötte Azáziel szivét [szívét], Az elpazarolt esztendők gúnyosan búcsúztak [búcsúztak] sorban az angyaltól, alá emberré lett. Mennyi mindent remélt csinálni, [nincs vessző] angyalerővel, egy emberéletben! S mit tett? Asszonyi perpatvarokat simitott [simított] el otthon jósága szavaival, juhait számlálta esténként, [nincs vessző] és [s] ellenőrizte juhászait és számadóit, határait védte a szomszédok ellen, fölvigyázott nappal a mezei munkákra [munkára], vagy szilaj fiait dorgálá. Ezzel telt el az egész élete; [:] mindig cél, midig eszköz; [:] és mindig a holnapra maradt az, amiért mindez érdemes volt... És a fiai - a szilaj fiuk [fiúk] - nagyra nőttek... Nákhor és Hárán... Már tudta Azáziel, hogy ők azok, ők az a nagy Holnap, akikre minden maradt, akiktől mindent várni lehet. Már tudta [,] hogy maga csak eszköz volt, egész élete, embersége eszköz; az angyal embersége, emberi szerelme, hogy mennyei erőt adjon ennek a földi fajtának; [:] - amiből kisudárzott ez a két óriásfiu [óriásfiú]. Mert nem közönséges emberi gyermekek ezek; hanem
