Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Málik Zsuzsa: Babits Mihály: Az angyal
46 Út Dunatát • 2002 túnius Az angyal. ❖ 2. oldal hátlapja Egy rajz, ami leginkább talán egy szablyához hasonlítható. ❖ 3. oldal hátlapja: szintén egy rajz, amely egy teljes, álló emberi alakot ábrázol, valamint egy félig befejezett nőt. A NOVELLA Az elbeszélés szövegét a kézirat alapján közlöm. Mivel a kézirat még tartalmaz javításokat, utólagos beillesztéseket, érdemes megvizsgálnunk magának a kézirat keletkezésének a módját is. Ezenkívül feltüntetem azt is, hogy ez mennyiben tér el a szerző életében utoljára megjelent kötettől (Babits Mihály összes novellái). Mindehhez az alábbi jelöléseket használom: < > - a kéziratból törölt rész I • : I - utólag beillesztett szöveg- a végleges változat eltérései Az Angyal A Föld puszta volt még és üres, az évek számlálatlanul gurultak tova a nagy szürkeségben [világmindenségben]. Azaziel [Azáziel] egy barna főldgyüremlés [földgyüremlés] tetején állott. Növények alig voltak a tájékon [látszottak itt közel], csak iszap, mindenütt iszap. Azaziel [Azáziel] haja is iszapos volt és a szárnya mintha a sárban hentergett volna. És csakugyan, egy erdőn bukdácsolt keresztül [keresztül], mielőtt kijött <volna> erre a pusztára; <egy> | :valami: | ág beleakadt a szárnyába, [nincs vessző] és mikor kirántotta magát [,] elesett. Visszafejlődött, megcsonkult szárnyaival, járáshoz nem szokott lábaival, [nincs vessző] az óriás angyal még sokkal ügyetlenebb volt a földön [,] mint az emberek. Most csúnya, piszkos csöppekben csörgött hajáról a homlokára a sár, és szárnyáról fehér ruhájára, ebben az esőben. A homloka a nagy, széles, emelt angyalhomlok volt még, de Istenem, redős, [nincs vessző] és nem ragyogott már. A ruhája is csak névleg volt már fehér: piszkos volt és gyűrött [gyűrött], sőt [nem szerepel a sőt] alul el [meg] is hasadt. Térdig meztelen ázott nagy, [nincs vessző] inas lábszára, [:] gyötört, bütykös ujjakat osztottak el a saru szíjai. Nézte az eget. Hosszú [Hosszú] napok és éjszakák óta zuhogott az egyhangú zápor, <tengerképet öltött messze> szürke tengerré vált, végeláthatatlan a megáradt folyam. Az angyal borzadva gondolt az Isten kifürkészhetetlen szándékára.
