Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Sághy Miklós: Szemle: "Rivall a rádióban az újmagyar dal"

56 Úr Dunatái • 2001 március Sághy Miklós „RIVALL A RÁDIÓBAN AZ ÚJ MAGYAR DAL" (Orbán János Dénes: Hivatalnok-líra) Orbán János Dénes harmadik - nehezen beszerezhető, de az első kettővel együtt újra kiadott - kötete két ciklusra osztva mindössze huszonegy verset tartal­maz. E vékonyka (tartalmával együtt ötvenöt oldalas) kötetet jellemző szám azon­ban csalóka lehet, ha nem tesszük hozzá azonnal, hogy maguk a szövegek viszont nyelvi és tematikus szinten is igencsak heterogének. Azaz: e viszonylag kevés szö­veg meglehetősen sok hangnemváltást, illetve a különböző beszédmódokhoz kapcsolódó retorikai eljárást foglal magába. Továbbá a szóban forgó kötet több motívumában is felidézi a megelőző kettőt ([Hümériáda, 1995; A találkozás elkerül­hetetlen, 1996] és itt példaként talán elegendő a második ciklus címét említeni: Pár­baj a Grand Hotelben, melynek helykijelölése utalhat Rejtő Jenő Az előretolt helyőr­ség című regényének költő-légionárius figurájára, Troppauer Hümérre, vagyis a Hümériáda fiktív szerzőjére) és ennélfogva egy költői útkeresés stádiumaként is ol­vasható volna. Az alábbiakban azonban ezen olvasási lehetőségtől eltekintve csu­pán a kötet gazdag belső jelentéses hálózatából szeretnék egy esztétikai élmény in­doklásaként néhány jelenséget kiemelni és lehetőség szerint a többi szöveg kon­textusában bemutatni. „LEGYEN A LÍRAI ALANY EGY KÖNYVELŐ” A Hivatalnok-líra (címének látszólagos ellentmondása) izgalmas játékot ígér: betekintést nyerhetünk abba, „mit fölajzott irón vet / hűvös papírra”, azaz, amit egy hivatalnok íróasztalának legbelsőbb fiókja rejt, néhány önmaga elől is eltit­kolni való verset. A lírai alany önmagára vonatkoztatott célkitűzése tehát nyilvánvaló: „legyen a lírai alany egy könyvelő”, ki most nem aktákkal, hanem verssorokkal bíbelődik. E célkitűzés megvalósítása pedig annyira hitelesnek tűnik, hogy óhatatlanul is fel­merül a kérdés: valójában ki az, aki ezt a célt kitűzte? Ki az, akihez e kijelentés egyes szám első személyét hozzárendelhetjük? Valójában egy hivatalnok ő? Vagy csak egy rejtőzködő lírikus? Első megközelítésben talán vegyük komolyan e költői játékot és nézzünk, hogy mit rejt a „lírai alany”-ként megnevezett „könyvelő” (hivatali ?) asztalának fi­ókja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom