Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Sághy Miklós: Szemle: "Rivall a rádióban az újmagyar dal"
Sághy Miklós • Szemle 57 Ha ezeket a hivatalnok verseket {Hivatalnok-líra, Jolán, 865616, és talán még a Téged hogy abbahagyni), nem mint fiktív, hanem mint valaki által megtalált és közreadott kéziratokat elemeznénk - vagyis eltekintenénk azok szerepvers szituációjától akkor sem csalódnánk. Nagyon árnyalt és érzékeny jellemzését láthatnánk egy életformának és az életforma mögött meghúzódó vágyrendszernek, melynek főszereplője és egyben elszenvedője, maga a hivatalnok-líra „alanya”, azaz: „egy könyvelő”, aki számára a „félrelép”-és („És hátha Márta holnap félre lép”) a rend és a megszokás törvényének az át/ejpését jelenthetné. Azaz egy olyan közegbe juthatna a „félrelép”-és által, melyben nem a „zsúfolt aktatáskák” és az élet „kocka rendje” a meghatározó, hanem éppen ellenkezőleg, a „hétköznapok résében (végre lenne egy) szűk lakás”, „mit berendeznénk a Jolán meg én / egy kétszereplős obszcén kisregény”. Obszcén, hiszen amit e ,,rés”-be(n) tenni kíván az (egyelőre még könyvelő) lírai én, az leginkább egy pornófilmbe illő dolog volna: 0, nyalnám, falnám, becézném, úgy ütném, verném, akár egy állatot! És vergődne boldogan Jolán asztalra, fűtőtestre terített pongyolán. Az illúzió tehát teljes. A szövegvilágból kirajzolódik egy precízen könyvelő hivatalnok (jelen esetben: a „lírai alany”), ki vágyait „hűvös papírra” (s nem ágyra) fekteti, és azokat mély, kulcsra zárható fiókokba - talán még akták alá is - rejti. Orbán János Dénes azonban nem elégszik meg a tökéletes illúzióval sem az irodalmi imitáció, sem pedig - az imént bemutatott - szerepvers típus szintjén. Vagyis a (József Attila-i) „mellékdal” helyére illesztett „Lóláb” mindig kilóg, akár ténylegesen megírja azt a szerző - mint ahogy azt az Ód című vers példája mutatja -, akár nem. A Hivatalnok-líra - fentebb megnevezett darabjainak - esetében a „lóláb” a lírai én megszólalására (vagy inkább írására ?) reflektáló gesztusában érhető tetten, mely gesztus gyakorta a „könyvelő” „lírai alany” erotikus vágyához kapcsolódik mint írásaigy, a lehetséges lírai alanyok (könyvelő? lírikus?) közt oda-vissza kapcsoló, izgalmas kétértelműséget hozva létre ezáltal a szóban forgó szövegekben. A Téged hogy abbahagyni című versben például igencsak bajos eldönteni, hogy mi az, amit nem tud abbahagyni a lírai én. A „szonett”-bői kinőtt verset? Vagy az „ondolált kokott”-al való kapcsolatát? („hogy nem tudom hogy mégse nem / bár
