Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Sághy Miklós: Szemle: "Rivall a rádióban az újmagyar dal"
64 Út Dunatát • 2001 március Az „ős”-ök verseinek megidézésével Orbán János Dénes célja nem más, mint a szerelmes poéták öncsalásának leleplezése, hiszen azok, akárcsak Gréta (a második rész hölgyalakja), mást sem tesznek, mint saját ábrándjaik tengerén hajókáznak egy álomkép után: „Az ismeretlen kéktől elragadva, / a partot messze maga mögött hagyta (...) a roppant víz beléje költözött”. A kitalált szerelem („Tán szerelmem is csak kitaláltam”) ábrándjai közt elérzékenyülő („Ó, annyi annyi érzemény”) ironikus lírai hangot aztán a kiábrándultság beszédmódja váltja fel a hatodik szakaszban: „Ki hisz még pezsgőben, szerelemben: / bolond. Az ember áll végképp megnyugodva: csak semmi gond.” E lecsupaszított, redukált, józanságba hajló nyelvhasználat köthető talán leginkább a Felejtsük el, Darling című vers lírai alanyának szerelmi metapozíciójához. (Bár felmerülhet a gyanú: e hétköznapiasított nyelvhasználat megint csak egy nyelvöltési gesztus, ám ezúttal már a kortársak irányába.) A szerelmi verset mint tárgyat a középpontba állító lírai beszédmód az Ód című versben teljesedik ki igazán, vagyis a ciklusnak abban a darabjában, mely az ódái „elővázlat” kidolgozására hivatott. Ám az „elővázlat” ismeretében talán már nem meglepő módon az óda (a szó műfaji értelmében) nem születik meg. Helyette a József Attila-versnek dekanonizáló szétírását hajtja végre Orbán János Dénes oly módon, hogy az eredeti vers „mellékdal”-ának érvénytelenítő funkcióját („egy mellékdal, mi eltöröl bármily ódát”) kiterjeszti az azt megelőző (ódái) szövegre, pontosabban: annak emberléptékűségét állítja szembe azzal a „kitalált” szerelemmel, melyre a József Attila-versben „nem volt semmi lépték”. Az Ód című vers egyfelől tehát reflektál egy irodalmi hagyomány szerelmi költészetének retorikai elragadtatottsága és a megénekelt téma kiábrándító (gyakran pornografikus) valósága közti ellentmondásra, másfelől pedig mindjárt válaszol is az óda és az ódát eltörlő mellékdal látszólagos kibékíthetetlenségére egy olyan alulretorizált nyelvvel, melyet a mellékdal adatszerű józansága hat át. Ezen a nyelven fogalmazódik meg aztán egy (szerelmi? erotikus?) történet, amely valóban nélkülözi az ódái műfaj fennkölt elragadtatottságát: Nem tudta, úgy gyakják-e meg a győzelem jogán, mint nőt vagy állatot, de ha úgy lett volna, akkor is örült, hogy játszhatott, hogy érezhette végre nőnek önmagát.
